Az idén is versenyeznek csapatok a kupáért

Sok élményt kínál a horgászoknak az őzetanyai nevelőtó is
Sok élményt kínál a horgászoknak az őzetanyai nevelőtó is - © Fotó: M. Magyar László
Nyíregyháza, Őzetanya – Az idén immár tizennegyedik alkalommal rendezi meg az Őszi Ívás horgászkupát a Nyíregyházi Városháza Horgász- és Szabadidő Egyesülete a Székelyhez tartozó Őzetanya nevelőtavánál október 6-án.

A verseny 8 órától 12 óráig tart. A mérlegelés és az eredményhirdetés után ebéddel vendégelik meg a résztvevőket. Hagyomány, hogy állandó meghívott résztvevői vannak ennek a horgászkupának. Az első három helyezett csapat oklevelet, a tagjai érmeket kapnak, amelyeket dr. Polgári András, a megyei kormányhivatal főigazgatója ad majd át. Különdíjak is gazdára találnak: díjazzák a legelső, a legnagyobb, a legszebb és a legtöbb halat fogó horgászt is.

KM








hirdetés