Az idén sem unatkozhatnak majd a múzeumfaluba látogatók

By Száraz Ancsa
Akt.:
Múzeumfalu mézeskalács - Sipeki
Múzeumfalu mézeskalács - Sipeki
A jól bevált és sikerrel futó rendezvények mellett az idei évben új programokkal is színesítik az amúgy sem fakó palettát.

– A 2012-es esztendő igen mozgalmasra sikeredett a Sóstói Múzeufalu életében. Annak ellenére, hogy egy éven belül háromszor változott az intézmény fenntartója – január 1-jétől ez Nyíregyháza önkormányzata – a lehető legszínvonalasabb programokat szerveztük. Megtartottuk a jól bejáratott rendezvényeinket, és kínálatunkat újakkal is bővítettük. 2013-ban sem teszünk másként – tájékoztatta lapunkat Kisgyörgy Tamás, közművelődési szakember. – Az egyre szaporább változások nem szegik kedvünket. Igyekszünk látszani és megfelelni, hiszen az itt dolgozó munkatársak elsődleges célja a közönség magas színvonalú kiszolgálása, „kipróbált” rendezvényeink ismételt megtartása, a kínálatunk folyamatos színesítése.

Sokat köszönhetünk a múzeumot szerető és anyagilag támogató közönségnek. A Múzeumfalu Baráti Köre (MBK) az idén is önzetlenül segíti munkánkat: kemény forintokkal járul hozzá az évkezdő ingyenes előadássorozatunk lebonyolításához. Január 31-én, február 23-án és március 16-án a felnőtt közönséget várjuk magtárunkba, ahol vendégelőadóink kendőzetlenül szólnak a népi erotika körébe tartozó témákban. Az MBK segítsége nélkül a legnagyszabásúbb programjaink megvalósítása is komoly veszélybe kerülne: a Szent Iván-éj és a „Kóstolja meg Magyarországot!” idestova tíz éve vonzzák a közönséget. A kettős jubileum óriási durranásnak ígérkezik. Előbbire Rúzsa Magdit hívtuk meg, aki új lemezének debütálásával százakat csábít majd június 23-án falunkba, míg utóbbin az ország nevesebb gasztrofesztiváljain győztes csapatok mutatkoznak be.

Jeles napi programjaink sem maradnak el: április 1-jén Falusi Húsvét, egy hónappal később Retro május elseje, május 20-án Falusi Pünkösd lesz, augusztus 20-án pedig Kenyérünnepre várjuk az érdeklődőket. Nyugodtan karikázzák be november 9-ét naptárukban, hiszen a Márton-napi vigasságok kellemes kikapcsolódásnak ígérkezik, december 14-én pedig a karácsonyi készülődés népi hagyományait elevenítjük fel egy emelkedett hangulatú Falusi Advent keretében. Látogassanak ki hozzánk, jelenlétükkel támogassanak minket. Tartsanak ki velünk együtt, hogy közösen pezsdítsük fel az újévet! – írta Kisgyörgy Tamás.








hirdetés