Az idő most jött el pontosan…

Illusztráció
Illusztráció - © Fotó: KM-archív
Orvos leszel – s hol? Tanítani fogsz – s kit? Megírod az új vállalati programot – s kinek? Gazdálkodsz, a szépen gondozott kertből gyümölcsöt hozol majd – s kinek az asztalára? Start­up céget alapítasz – s hol futsz be vele? Repülsz a boldogságtól, hogy a rád váró tudással majd magasan szárnyalsz – s hol landolsz, ha a nap végén a repülésből hazatérsz? Nyéki Zsolt jegyzete.

Tudom, nem a kétség, hanem az öröm pillanatai ezek, mert a mindig szép és örökké szépreményű fiatalság szorgalma megint új kapukat nyitott. Az átlépett ponthatárok azt jelentik: gyerekkori álmok válhatnak valóra, ha kitart a lendület és a szorgalom – a gyógyítók, tanítók, jogászok, közgazdászok, mérnökök új generációja kért és nyert bebocsátást a diákság „szentélyeibe”. Az átugrott léc az ifjú hölgyeknek s uraknak sikerélmény, a családnak boldogság, a nagyobb közösségnek (merjünk nagyot mondani: a nemzetnek) a megmaradás óvatos hite. A remény, hogy lesz, aki átveszi a stafétabotot s épít, alkot; lesz, aki gondoskodik gyerekről és idősről, ha eljön annak is az ideje. Kicsit félénk jövőkép, mert a világban, amelyben élünk, karonfogva jár a bizonytalanság és a lehetőség – s mindkettő messzire csábít, el, távol a szülőföldtől. Ezért bujkál egy kis szomorúság a most együtt mosolygó szem sarkában, mert ott tükröződik benne a valóság, hogy mennyi fiatal diplomásunk csomagol rögtön a végzés után, s kezdi a dolgos éveket a világ olyan pontján, ahol erősebbek az egzisztenciális alapok és szakmai kihívásból is több akad. Súlyos terhe ez a honi történelem sötét korszakának, de adóssága annak a politikának is, amely huszonöt éve próbál versenyképessé tenni oktatást és gazdaságot, ám a rivalizálás eleddig csak olykor-olykor mutatott a megoldás irányába.

A generáció, melynek a jövő zálogát képviselő (egyetemi, főiskolai állampolgárságot épp most elnyerő) korosztály számára példát kellene mutatnia, nem osztja egyöntetű összhangban Széchenyi István óhaját. „Én Magyarország férfias felvirulása után sóvárgok. Minden, bármi hasznos legyen is egyébiránt, mi e végcélhoz nem vezet, nem közelít, nem elégíti ki lelkem szomját” – vallotta a legnagyobb magyar kitüntető cím birtokosa. A tárgyi tudás, a lexikális ismeretek mellett a közös ügy és cél felismerése iránt is nyitottnak kell lenni a hallgatói évek alatt, mert „nem születtünk reformátoroknak, előbb mi magunkat kell megreformálnunk” – int erre megint csak a gróf. Jöhet a gólyaeskü!

Nyéki Zsolt








hirdetés