Az MSZP feljelentést tett a lisztériabaktériummal fertőzött fagyasztott zöldségek ügyében

Budapest – Az MSZP ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a lisztériabaktériummal fertőzött fagyasztott zöldségek ügyében, mert szükségesnek tartja a kilenc halálos áldozatot követelő élelmiszerbotrány kivizsgálását és a felelősök megnevezését – közölte Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP frakcióvezető-helyettese szerdai sajtótájékoztatóján.

Bangóné Borbély Ildikó a Legfőbb Ügyészség épülete előtt újságíróknak azt mondta: nagyon remélik, hogy a rákkeltő anyaggal fertőzött vérnyomáscsökkentők ügyéhez hasonlóan, a fagyasztott zöldségekkel kapcsolatos élelmiszerbotrány ügyében is elindul az ügyészség nyomozása. Hozzátette: a legfőbb ügyészhez írásbeli kérdéssel is fordul, amiben arra vár választ Polt Pétertől, nem gondolja-e, hogy hivatalból kellene nyomozást indítania az ügyben.

Az MSZP-s politikus felidézte: több éven át voltak forgalomban Európában a Magyarországról származó, lisztériabaktériummal fertőzött fagyasztott zöldségek, aminek következményeként kilenc ember halt meg és közel 50 megbetegedésről tudni. Ugyanakkor – folytatta – a kormány egy ilyen súlyos botrányt követően sem érezte úgy, hogy vizsgálatot, nyomozást kellene indítani. Bangóné Borbély Ildikó vizsgálat szükségességét indokolva hangsúlyozta: nem lehet tudni, hogy van-e még a piacon ezekből a zöldségekből, és azt sem, hogy Magyarországon történt-e megbetegedés.

Az MSZP frakcióvezető-helyettese kérdésre válaszolva arról is beszélt, hogy az MSZP nyitott a Párbeszéddel való együttműködésre az EP-választásokon.

– MTI –








hirdetés