2012.04.19 15:10; Frissítve: 2012.04.19 15:10


Az MSZP kiáll a többkarú főiskola önállósága mellett

írta Száraz Ancsa - Nyíregyháza – A Fidesz politikusai megpróbálják hibaként feltüntetni azt, amit a szocialista kormányok 2002–2010 között a Nyíregyházi Főiskoláért tettek: azt, hogy 10 milliárd forintnyi beruházás valósult meg, s hogy az intézmény nemcsak épületekben, de szellemiségben is fejlődött – mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján dr. Veres János, az MSZP megyei elnöke.

– Felróják nekünk, hogy túlfejlesztettük az intézményt, de megkérdezem: mit tettek ők? Az ő kormányuk döntése nyomán drasztikusan csökkent a hallgatói létszám, s az ő kormányuk államtitkára adott ultimátumot: ha a Nyíregyházi Főiskola nem biztosít hosszútávon forrásokat, a Debreceni Egyetembe integrálják. Erre itt nincs hajlandóság, Debrecenben pedig nincs fogadókészség, ez az ötlet Budapesten született.

A megye kormánypárti politikusai azt mondják, mindent megtesznek annak érdekében, hogy Nyíregyházán főiskolai szintű általános iskolai tanárképzés folyjon. De ha az öt karból csak egy marad meg, az nem tudja eltartani az intézményt, így az előbb-utóbb teljesen elsorvad – mondta Veres János, aki arról is beszélt: sajnálja, hogy a megyei közgyűlés nem fogadta el azt a javaslatukat, hogy a vidékfejlesztési minisztériumnak írt felterjesztésbe kerüljön bele az, hogy a fagykárt szenvedett gazdák kártérítése legalább a 2007-es, 47 százalékos szintet érje el.

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!

alt hiba beküldése


Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Fanni, a nap szépe

Fanni 18 éves miskolci diáklány. Igaz volt már fotózáson, mégis ez a medencés környezet számára újdonság volt, de nagyon élvezte a beach hangulatot.
tovább »


Login2