Az NVB elfogadta a szélsőségesség elutasításáért gyűjtött aláírások ellenőrzéséről szóló jelentést

Budapest – A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) csütörtöki ülésén elfogadta a szélsőséges nézetek megállítását célzó európai polgári kezdeményezés aláírásainak ellenőrzéséről szóló jelentést és igazolást állít ki arról, hogy mintegy 4500 hiteles aláírás gyűlt össze. A sok érvénytelen aláírás miatt az NVB a rendőrséghez, valamint az adatvédelmi hatósághoz fordul.


Az “Állítsa meg a szélsőséges nézeteket!” elnevezésű európai polgári kezdeményezés szervezői azt akarják elérni, hogy az Európai Bizottság készítsen törvényjavaslatot a szélsőséges nézetek negatív következményeinek megelőzése és csökkentése érdekében, különösen az egységes piacon. Az Európai Bizottság múlt év júniusában regisztrálta a polgári kezdeményezést, annak szervezői augusztusban adtak le a Nemzeti Választási Irodánál (NVI) 41 668 elektronikusan gyűjtött aláírást.

Az aláírásokat az NVI ellenőrizte és megállapította, hogy az egy éven belül gyűjtött aláírások közül 4523 volt érvényes. Az ülésen elhangzott: a szokásosnál sokkal kevesebb (21) volt a többes aláírás miatt érvénytelen aláírás, ugyanakkor az átlagosnál sokkal több (37 122) esetben volt eredménytelen az aláírás azonosítása. A tapasztalatok szerint 10-20 százalék körül szokott lenni az érvénytelen aláírások száma, ehhez képest itt körülbelül 90 százalék volt. A legtöbb esetben azért volt érvénytelen az aláírás azonosítása, mert a választópolgár által megadott okmányszám nem egyezett a nyilvántartásban szereplővel.

Az Európai Parlament tájékoztatása szerint a szervezők legalább öt tagállamban kezdeményezték az aláírások ellenőrzésére irányuló kérelmük visszavonását, mert a szerverről technikai hiba miatt sérült adatokat exportáltak. A Nemzeti Választási Irodához ilyen jelzés nem érkezett. Az NVB igazolást állít ki a hiteles aláírások számáról, ezt megküldi a magyarországi kezdeményezőknek, akik továbbítják azt az Európai Bizottsághoz.

Rádi Péter, az NVB elnökének javaslatára az érvénytelen aláírások nagy aránya miatt a bizottság bejelentést tesz a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál jogosulatlan adatkezelés miatt, és büntetőfeljelentést tesz a rendőrségen a választás rendje elleni bűncselekmény gyanúja miatt.

Az európai polgári kezdeményezést a Lisszaboni Szerződés hozta létre, s mint jogintézménynek az a célja, hogy az Európai Unió polgárai is kezdeményezhessenek uniós jogalkotást az Európai Bizottságon keresztül. Ennek sikeréhez a brüsszeli testületnek el kell fogadnia, hogy a kezdeményezés uniós kompetenciába tartozik, ezt követően egy év áll rendelkezésre, hogy legalább hét uniós tagállamban összesen legalább egymillió aláírás gyűljön össze.

Egy-egy tagállamban az adott ország európai parlamenti képviselői mandátumszáma 750-szeresének megfelelő aláírásnak kell összegyűlnie a kezdeményezés érvényességéhez, ez Magyarország esetében 15 750 szignót jelent.

– MTI –

Címkék: , ,







hirdetés