Az ófehértói lett Magyarország legrendezettebb vasútállomása

Akt.:
Az ófehértói lett Magyarország legrendezettebb vasútállomása
© Fotó: Sipeki Péter
Ófehértó – Emléktábla jelzi: az ófehértói Magyarország legrendezettebb vasútállomása.

– Azt szokták tőlem kérdezni a szakmabeliek, hogy mikor nyeri vissza a vasutas társadalom a becsületét. Erre rendszerint az válaszolom, hogy mi magunk vagyunk a nagykövetei ennek, mert ha mi jó példával járunk elöl, értékelni fognak minket a kívülállók is. Ez az állomás mindent megtett azért, hogy lássuk ás lássák mások is: az itt dolgozók lojálisak, szeretik a munkájukat és a munkahelyüket – mondta Dorozsmai Éva, a MÁV Zrt. humánerőforrás vezérigazgató-helyettese kedden az ófehértói vasútállomáson. Az apropó, ami lehetőséget adott az elismerő szavakra, annak a – még nyáron meghirdetett kétfordulós – versenynek a lezárása volt, melyben az ófehértói elnyerte a Magyarország legrendezettebb vasútállomása címet.

Maximális pontszámot kapott

Az országos megmérettetésre a társaság tulajdonában és üzemeltetésében lévő vasútvonalakon működő pályaudvarok, állomások és megállóhelyek jelentkezhettek az ott dolgozó vasutasok. Összesen negyvenöt nevezés érkezett, az öttagú szakmai zsűri a területi fordulóban kilenc szempontot vett figyelembe, így többek között az állomás összképét, karbantartottságát, az utasforgalmi és a szolgálati helyek tisztaságát. A kiírás külön kitért arra, hogy a bírálatot nem befolyásolhatja az állomás és környezetének műszaki állapota. A versenyt maximális, kilencven ponttal Pocsaj-Esztár és Zalaszentiván előtt Ófehértó nyerte, a község vasutasai elismerő oklevelet vehettek át és pénzjutalomban részesültek. A terjedelmes indoklásban szerepelt szerepelt az is, hogy a község vasúti dolgozói szabadidejüket feláldozva folyamatosan szépítik az állomást és környékét, legutóbb kerékpártárolót építettek, aszfaltoztak és virágot ültettek.

– Büszke vagyok a kollégáimra és mindazokra, akik részt vettek az állomás csinosításában a napi szolgálatuk ellátása mellett. Az idén, hagyományteremtő céllal indítottuk el a versenyt, melynek első díja már elvehetetlen az ófehértói kollégáktól, hiszen emléktábla jelzi mostantól, hogy 2018-ban ez volt az ország legrendezettebb vasútállomása. Az elismerés túlmutat a frissen gereblyézett terepen, a gondozott virágágyásokon – azt is tudjuk, hogy ez a közösség megerősödött, igazi csapatként dolgozik együtt – mutatott rá Vólentné Sárvári Piroska, a MÁV üzemeltetési vezérigazgató-helyettese.

Közösségi összefogás

Simon József polgármester megjegyezte: a siker, amihez szívből gratulál a csapatnak, egyben kötelez is.

– Szoros volt a verseny, hiszen három állomás is maximális pontot kapott. Ami mégis az ófehértói javára billentette a mérleg nyelvét, az a hihetetlen közösségi összefogás, amiben az önkormányzat is jelentős szerepet vállalt. Igyekeztünk minden előremutató fejlesztési ötletet támogatni, s ez a jövőben sem lesz másként – tette hozzá a település első embere.

CsA








hirdetés