Az okszitánok táncával, zenéjével ismerkedtek

Papp Bertalan polgármester köszöntötte a táncosokat
Papp Bertalan polgármester köszöntötte a táncosokat
Máriapócs – Jó hangulatú, vidám francia estet rendeztek a napokban Máriapócson a kulturális központban, ahol a Los Carcinols de Montalban csoportnak tapsolhatott a közönség.

Folklór Dél-Franciaországból

Az együttest 1998-ban alapították a névadó városban azzal a céllal, hogy a tagjai ápolják a hagyományokat, bemutassák az okszitán tradíciókat.

Ezen az estén ízelítőt adtak zenéjükből, táncaikból, énekeikből, a dél-franciaországi tájegységek folklórját varázsolták a lelkes közönség elé a kis közösségre jellemző népviseletben. A vendégeket Papp Bertalan, Máriapócs polgármestere és a rendezvénynek helyet adó kulturális központ és városi könyvtár vezetője, Vonáné Pásztor Éva köszöntötte.

A nyelvi nehézségeket Nagyné Varga Mária, a francia csoport figyelmes kísérője segített legyőzni. Fordításaival még közelebb hozta a közösség kultúráját, hagyományait. A francia este kísérőprogramjaként tánctanulás és ételkóstolás is várt a vendégekre.

– Palóczy Tímea –








hirdetés