Az önkormányzatoknál maradnak az iskolaépületek, csak a feladat kerül az államhoz

Az önkormányzatoknál maradnak az iskolaépületek, csak a feladat kerül az államhoz
Az önkormányzatoknál maradnak az iskolaépületek, csak a feladat kerül az államhoz
Budapest, 2012. április 10., kedd (MTI) – Az általános iskolák 2013. január 1-je után is önkormányzati tulajdonban maradnak, az állam csak az oktatást, illetve az ahhoz kapcsolódó feladatokat veszi át, illetve finanszírozza – közölte a Belügyminisztérium önkormányzati helyettes államtitkára egy keddi budapesti önkormányzati konferencián.

Farkasné Gasparics Emese elmondta, az általános iskolai ellátáshoz kapcsolódó vagyon továbbra is az önkormányzati rendszer része marad, ám azokat a jövőben a települések más célokra is használhatják.
A helyettes államtitkár szerint így az iskolák épületeit, az eddig kizárólag oktatási célokat szolgáló ingatlanokat, vagyontárgyakat – oktatási időn kívül – az önkormányzatok közösségi, sport, kulturális, turisztikai célokra is hasznosíthatják.
A helyettes államtitkár előadása után Hutiray Gyula főpolgármester-helyettes az iskolai épületek önkormányzati tulajdonban maradásával kapcsolatban azt vetette fel, hogy ebben az esetben az állam fog-e bérleti díjat fizetni a településeknek. Farkasné Gasparics Emese azt válaszolta, hogy jogi megoldásként az állam és az önkormányzatok várhatóan üzemeltetési szerződéseket kötnek egymással.
Elmondta, a jelenlegi állami oktatási normatívában épületüzemeltetési költség és a gyermeknevelési, köznevelési feladatok ellátásával összefüggő költség is van. A jövőben várhatóan már az önkormányzatoknak kell kimutatniuk az oktatáshoz kapcsolódó üzemeltetés költségeit.

A helyettes államtitkár a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ménesi úti épületében tartott önkormányzati vagyongazdálkodási konferencián a településeket érintő változásokról tartott előadást önkormányzati tisztviselőknek. Az átalakítást egyebek mellett azzal indokolta, hogy az elmúlt két évtizedben “az önfenntartás és az önszerveződő képesség elveszett” az önkormányzati rendszerből.
Mint mondta, a jövőben egyfajta “településmenedzsment-szemléletet várnak el az önkormányzatoktól.

A változtatások szükségességét indokolva kitért arra is, az önkormányzatoknál az elmúlt húsz évben olyan mennyiségű állami feladat halmozódott fel, hogy inkább állami feladatmegoldó intézményeknek számítottak.
Közölte, ezért szabályozták újra, illetve választották szét az állami és önkormányzati feladatokat. Úgy vélte, ennek egyik első lépése, a hivatásos katasztrófavédelem állami átvétele viszonylag zökkenőmentes volt.
A járások kialakításáról szólva elmondta, az államigazgatási feladatok, így az okmányirodák átvétele azt is jelenti, hogy nem csak a feladat, hanem az ahhoz kapcsolódó vagyon is elkerül majd az önkormányzatoktól.
Szavai szerint az önkormányzatoknak az államigazgatási feladatok átadása után kezdetben “meglehetősen nehézkes működéssel kell számolniuk”, mert a hivatalok érintett személyi állománya is a járási hivatalokba kerül.

A közszolgálati egyetemen megrendezett konferenciára érkezőket az épület előterében demonstrálók fogadták, akik a megjelent újságíróknak arról beszéltek, jelenlétükkel a Duna-parti CET kulturális-kereskedelmi központ megnyitását és az alvállalkozók kifizetését akarják elérni a főváros vezetőinél.
Kanász István, a CET fő-építésvezetője közölte, azt szorgalmazzák, a főváros vezetői üljenek le velük, folytassanak érdemi tárgyalásokat, hogy megtörténhessen az épület műszaki átadás-átvétele, és kifizessék a több mint egymilliárd forintot, amire már több mint egy éve várnak a vállalkozók.
A Duna-parti Közraktáraknál létrehozott, mintegy 27 ezer négyzetméteres létesítmény kialakítását 2010 augusztusában kellett volna befejezni. A CET (Central European Time) tavaly tavasszal kezdődött műszaki átadás-átvételi eljárását időközben leállították, de a belső beépítéshez nem fogtak hozzá, az épület jelenleg üresen áll.

-MTI-








hirdetés