Az online játékok szerelmeseit várja a DEAC

Az online játékok szerelmeseit várja a DEAC
© Fotó: unideb.hu
Debrecen – Az informatika, a nevelés-, az orvos- és egészségtudomány is hasznosíthatja azokat a kutatásokat és tudományos eredményeket, melyek létrehozásában a Debreceni Egyetem Atlétikai Club legújabb, egyben az ország első felsőoktatási e-sport szakosztálya, a DEAC-Hackers is közreműködik.

League of Legends, DOTA 2 – a legnépszerűbb MOBA-k, azaz többszereplős online csataarénák, valamint az olyan klasszikus játékok, mint a Starcraft, vagy éppen CS:GO játékosait is várja a Debreceni Egyetem sportegyesületének új szakosztálya, a DEAC-Hackers.

Az e-sport egyre nagyobb térhódítását jelzi, hogy a 2024-es olimpia rendezéséért pályázó Los Angeles-i szervezők szeretnék, ha az ötkarikás játékokon is megjelennének valamilyen formában a számítógépes játékok. A Debreceni Egyetem Informatikai Karán is figyelemmel kísérik az e-sport fejlődését. Tantárgyat indítottak, illetve egy kutatócsoport is alakult, amely a Nemzeti E-sport Portfólió és Stratégia dokumentum mentén interdiszciplináris kutatásokat folytat, az újabb lépést pedig az e-sport szakosztály létrehozása jelenti, amelynek a DEAC biztosítja a működési keretet.

– Az egyetemi e-sportélet és az e-sport mint versenysport fejlesztése mellett az volt a célunk, hogy még jobban összekapcsoljuk az interdiszciplináris egyetemi kutatásokat az elektronikus játékokkal – tájékoztatott Szabó József szakosztályvezető, a Nevelés- és Művelődéstudományi Intézet egyetemi docense.

A szakember kifejtette: a neveléstudomány kutatói számára is érdekes a téma, hiszen a 10-12 éves gyerekek 60-70 százaléka már rendszeresen játszik ezekkel a játékokkal, így azt vizsgálják, hogy melyek a legnépszerűbbek, miért éppen azokat kedvelik a játékosok, milyen képességekre van hatással a játék, a kutatás eredményeit pedig a pedagógiában, neveléstudományban hasznosítanák.

Az a feltételezésünk, hogy a számítógépes játék az emberi agyműködéshez nélkülözhetetlen „szellemi táplálék” legrendezettebb, legkifinomultabb formája. Így az a cél, hogy megmérjük annak az információtartalmát.”

– Különböző korosztályoknál, illetve játékosoknál is megvizsgálnánk, hogy milyen hatással van az emberi agyra az e-sport – magyarázza Bátfai Norbert, az Információ Technológia Tanszék adjunktusa.

A DEAC-Hackers kutatási vezetője hozzátette: az e-sport az informatikán túl, többek között az orvos- és egészségtudomány hasznára is válhat, hiszen ha mérhető a számítógépes programok hatása, akkor azt az orvosok is tudják hasznosítani a különböző idegrendszeri betegségek gyógyításánál. Az adjunktus szerint a már működő közös kutatások mellett továbbiakra is lehetőség van, hiszen az e-sport multidiszciplináris jellegéből adódóan számos más tudományághoz kapcsolódik.

A szakosztály most még a League of Legends, Clash of Clans, Starcraft, CS:GO, DOTA 2 játék gamereit várja soraiba.

– Mivel lényegében egy sporttevékenységről beszélünk, így a játékosoknak, azaz a sportolóknak szüksége van egy szakmai vezetőre, aki ismeri az adott játékot, segítséget tud adni a versenyzőnek játéktudása fejlesztésében. Nálunk minden játéknak van egy szakértője, s az alapításnál olyan játékokat választottunk be, amelyekhez van szakértőnk – fogalmazott Besenczi Renátó szakmai vezető, aki megjegyezte, hogy természetesen nyitottak, s van lehetőség a játékok körének bővítésére.

A játék mellett az e-sport szakosztály célja a szoftverek jogszerű használatának és a nyílt forráskódú technológiák használatának népszerűsítése – sorolta Jeszenszky Péter. A DEAC-Hackers informatikai vezetője elmondta, hogy a játékosok előtelepített Linux disztribúciót kapnak, amelyen ott lesznek azok a saját alkalmazások is, melyeket a kutatócsoport fejlesztett ki az egyes vizsgálatokhoz.

A DEAC-Hackers tevékenységével mintaként akar szolgálni a többi egyesületnek is, így például alapító dokumentumuk is szabadon hozzáférhető. A leendő játékosokkal pedig amatőr sportolói szerződést köt a szakosztály.

A DEAC-Hackers gamerei a tervek szerint a hétvégén már versenyeznek is League of Legends-ben, a mérkőzést élőben lehet majd követni a csoport Twitch-oldalán.

Bővebb információ a DEAC-Hackers honlapján, illetve Facebook-oldalán.

– Debreceni Egyetem –








hirdetés