Az országban ő a legjobb női Szabó

Akt.:
Szabó Fanni mesterével, Rabócsi Renáta divattervezővel
Szabó Fanni mesterével, Rabócsi Renáta divattervezővel - © Fotó: magánarchívum
Nyíregyháza – A szakmai versenyen első helyezettnek hirdették ki nyíregyházi középiskolás diákot.

Életre szóló örök emlék és kiváló ugródeszka Szabó Fanni számára a XI. Szakma Sztár Fesztivál, ami egyszerre volt a Szakma Kiváló Tanulója, az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny és az V. SkillsHungary nemzeti döntője. A fővárosi Hungexpo területén rendezett rangos vetélkedő után a nyíregyházi középiskolás diák elmondhatja, hogy kortársai között ma Magyarországon ő legjobb női szabó. A vezetékneve egyébként is kötelezi.

– Az ük- és a dédnagymamám is varrónőként dolgozott, és régebben az anyukám szorgoskodott varrodában, úgyhogy nálunk ez családi vonás. Mondhatni: a név kötelez! Korábban több kézműves foglalkozást is kipróbáltam: gyöngyfűzéssel ékszert készítettem, üveget festettem, megtanultam az anyukámtól kötni és horgolni, de mégis a varrás fogott meg igazán. Amikor a sok darab összeáll eggyé, majd felveszem, jóleső érzéssel tölt el az, hogy a kezem alkotta. Ha pedig valami miatt mégsem úgy áll, ahogy szeretném, akkor azt tudom, miként kell módosítani ahhoz, hogy tökéletes legyen – fejtegette Fanni, aki az általános iskola elvégzésekor megjelölte a nyíregyházi Wesselényi-iskolát is, azonban végül a Vasvári-gimnáziumba ment, mondván: először szerezzen egy érettségit, és utána eldönti, hogy mivel is akar igazán foglalkozni. – Az érettségi megszerzését követően divat- és stílustervező szakmát szerettem volna tanulni, ám bárhol kérdezősködtem a szak indításáról, mindenhol azt mondták, hogy én vagyok az egyetlen, aki jelentkezik. Így aztán ezt az irányt hanyagoltam, és tovább keresgéltem. Szeptemberben egy debreceni iskolában kezdtem el tanulni a női szabó szakmát. Két hétig jártam oda, mert mint kiderült, Nyíregyházán is tanítják ezt a szakot a Wesselényiben. Kellemesebb reggelente 15-20 percet buszozni, mint vonatra és villamosra szállni azért, hogy beérjek 8 órára a suliba. A koránkelésről nem is beszélve.

Két hét csúszással kezdte el a 9/4 (most már 11/4) női szabó osztályt, ami azért is volt furcsa neki, mert egy már összeszokott osztályba csöppent bele.

– Az elmúlt években sok mindent tanultam, aminek nagyon örültem. Mert régebben, ha például szoknyát akartam varrni magamnak, akkor körberajzoltam a meglévő szoknyámat, kiszabtam és megvarrtam, de most már meg tudom szerkeszteni a saját méretemre, és úgy módosítom, ahogy szeretném – zsebekkel díszítem, vagy különböző szabásvonalakkal.

Amennyiben valami megtetszik a boltban vagy az interneten, de valamiért egy része nem szimpatikus, vagy máshogyan szeretném látni, akkor azon változtatok és megcsinálom.

Az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny első, írásbeli része februárban volt a nyíregyházi iparkamaránál, ahol az addig megtanult tananyagból állítottak össze egy feladatsort. Szabó Fanni először ott tette le a névjegyét.
– A második próbatételt Szombathelyen rendezték meg: volt szóbeli és gyakorlati része. Készítenünk kellett egy általunk tervezett, szerkesztett, szabott és varrt terméket. Az utolsó fordulóra már Budapesten került sor, oda a legjobb öt, plusz egy versenyző jutott be. A döntő első napján kötényt kellett kiszabni a rendelkezésünkre bocsátott mintás és egyszínű anyagból, majd megvarrtam. A második napon nyári ruhát készítettem el. A ruha felső részét már megkaptuk kiszabva, nekünk a ruha szoknya részét és az övpántot kellett kiszabnunk. Az volt a feladat, hogy a ruha alját eldolgozzuk valamilyen módszerrel, és övpántot is saját elképzeléseink szerint megalkotni. Én a ruha alja eldolgozásánál tűntem ki a többiek közül, mert amíg a többiek pánttal vagy tűzéssel, addig én kézzel, rejtett öltéssel oldottam meg – árulta el a fortélyát.

A harmadik napra már csak az eredményhirdetés maradt hátra. Az ünnepélyes ceremónia alkalmával mind a 43 szakma első 3 helyezettjét díjazták.

– A nagy bejelentés után azonnal írtam anyukámnak, hogy megnyertem a versenyt. Addig viszont nem hitte el, amíg fel nem hívtam, és szóban nem meséltem el neki. Azóta rengetege gratuláltak az elért eredményhez, és mondták, hogy ők tudták, mert látták bennem a tehetséget és azt, hogy ez engem nagyon érdekel, és szeretem is ezt csinálni. A továbbiakban mindenképpen a női szabó szakmában szeretném folytatni a tanulmányaimat.

– A varráson kívül még érdekel az utazás, a túrázás és a különféle sportok, és olvasni is szeretek – varrta el a hobbiját firtató kérdés szálát Fanni, amihez csak annyit lehet hozzáfűzni: türelmet, kitartást, minél tovább bírja cérnával!

Ladányi Tóth Lajos








hirdetés