Az osztrák jubileumot az idén is közösen ünnepelték

Akt.:
Dr. Kovács Ferenc és dr. Barabás László a városházán
Dr. Kovács Ferenc és dr. Barabás László a városházán - © Fotó: Pusztai Sándor
Nyíregyháza – A közös múltunk mellett számtalan egyéb kapocs is van Ausztria és Magyarország között.


Dr. Karl ­Katschthaler, a Debreceni Egyetem Germanisztikai Tanszékének vezetője a történelmi tudatról, az emlékezés és feledés összetartozásáról beszélt hétfőn a városházán, ahol kilencedik alkalommal adott fogadást dr. Barabás László tiszteletbeli konzul annak apropóján, hogy 1955. október 26-án iktatták törvénybe Ausztria örökös semlegességét. Az idei ünnep kettős, hiszen éppen 100 évvel ezelőtt kiáltották ki az első Osztrák Köztársaságot.

– Az örökös osztrák semlegességet 1955. október 26-án iktatták törvénybe, s ha azt nézzük, hogy ez egy folyamat lezárása volt a II. világháborús megszállás után – hiszen a győztes hatalmak, akárcsak Németországot, Ausztriát is megszállták és területét megszállási övezetekre osztották fel –, akkor a szuverenitás hiányának a végét is jelentette. Ekkortól létezik ismét az önálló osztrák állam – elevenítette fel a történelmi folyamatot dr. Barabás László azon a városházán adott fogadáson, melyet az osztrák nemzeti ünnep alkalmából már kilencedik alkalommal szervezett meg a Nyíregyházán található Osztrák Köztársaság Konzuli képviseletének vezetője.

Emlékezés és feledés

Ausztria tiszteletbeli konzulja kitért arra is, hogy ebben az esztendőben különös jelentőséget ad az ünnepnek, hogy van az első Osztrák Köztársaság kikiáltásának 100. évfordulója.

A tiszteletbeli konzul minden évben ausztriai vendéget is megnyer a közös ünneplésnek, hétfőn dr. Karl Katschthaler, a Debreceni Egyetem Germanisztikai Tanszékének vezetője érkezett a megyeszékhelyre, s a jubileum apropóján a történelmi tudatról, az emlékezésről és feledésről beszélt, mert mint fogalmazott, fontos, hogy mi marad meg a történelemből a nemzet emlékezetében. Beszédében megemlítette, hogy 1945 után elkezdődött egy felejtési folyamat, szüleik, nagyszüleik sem az I. világháborúról, sem az első köztársaságról nem beszéltek, a mai osztrák történelmi köztudatot pedig a második köztársaság, a semlegesség határozta meg. Az egyetemi docens azt mondta: történelmi tudat az emlékezés és a feledés kéz a kézben jár, egyik sem lehet meg a másik nélkül.

Erős kapcsolat

– Jelentős kettős ünnep a mai – mondta köszöntőjében dr. Kovács Ferenc –, fontos, hogy hosszú évek óta együtt is ünneplünk, hiszen a közös múltunk mellett számtalan egyéb kapocs is van az osztrákok és a magyarok között.

– Van mit tanulnunk egymástól és jól használjuk ki a gazdasági, kulturális, turisztikai területben rejlő lehetőségeket, melyeket, bízom benne, tovább tudunk erősíteni – mondta a városvezető, aki örömmel említette meg Nyíregyháza és St. Pölten partnervárosi kapcsolatát.

KM








hirdetés