Az SZDSZ egységes igennel szavaz

Az SZDSZ igennel fog szavazni a kormányprogrammal és a kormányfővel kapcsolatos
bizalmi szavazáson pénteken a Parlamentben – mondta Kuncze Gábor, a párt elnöke
miután Gyurcsány Ferenc látogatást tett az SZDSZ frakciójánál.

Kuncze Gábor kitért arra is, az SZDSZ nem hagyja, hogy a Fidesz túszul ejtse
a magyar demokráciát. Gyurcsány Ferenc a találkozó után azt mondta, pénteken
a parlamenti beszédében "elszámol az elszámolnivalóival", az elmúlt
két hónap eseményeivel és a képviselők ezek után dönthetnek.

A kormányfő beszélt arról is az elmúlt időszak tapasztalataiból levonták a
következtetéseket, és úgy gondolja van amit érdemes végiggondolni. Gyurcsány
Ferenc szerint például korrigálni kell a habituson és figyelni kell arra, hogy
az emberek értsék is, mit miért tesz a kormány. Gyurcsány Ferenc megerősítette
azt is, hogy kész tárgyalni Orbán Viktorral. Szerinte ugyanis, ez a parlamenti
demokrácia természetes módja, és kitért arra is hogy már többször bocsánatot
kért a balatonőszödi beszéd miatt. Legközelebb pénteken a parlamentben foglalkozik
ezzel a kérdéssel.

Kuncze Gábor a frakcióülés után elmondta az SZDSZ támogatja kormányprogramot,
sőt bizonyos fokig elvárja annak végrehajtását, éppen ezért fognak egységesen
igennel szavazni a pénteki bizalmi szavazáson. A liberális politikus szerint,
lassan már úgy tűnik mintha tudatos játék folyna a poltikikai és gazdasági stabilitás
végleges megbontására. Az SZDSZ felszólította a Fideszt, hogy " Ne próbálja
ostrom alá venni a magyar demokrácia értékeit.". Senki hatalomvágyának
kielégítése nem éri meg, hogy Magyarország biztonsága veszélybe kerüljön – tette
hozzá. Kuncze Gábor azt is elmondta, hogy az SZDSZ nem enged a zsarolásnak,
nem fogad el semmilyen ultimátumot és nem kérnek a Fidesz demokrácia felfogásából
sem. A pártelnök szerint, ha az ellenzéki képviselők nem mennek el pénteken
a parlamentbe, azzal az európai demokrácia értékrendjéből vonulnak ki.








hirdetés