Nem úri passzióból vállalta Urr László, hogy menteni próbája a menthetőt Újfehértón. Tény, ami tény, a megyei első osztályú futballegylet utolsó helyre zuhant a táblázaton, mégpedig jelentős ponthátrányt felhalmozva a bentmaradást érő pozícióban posztoló riválisokkal szemben.
Noha ilyenkor már nem csupán temetik szokás, gyakran már a földet is „rászórják” a sír szélén tántorgó csapatra, a fehértói trénernek eszébe sincs feladni a gyászjelentést. Egyelőre az utolsó kenetet sem rendelte meg. Teszi a dolgát, bár az sem állítható, hogy minden klappolna.
Ami fix: jóllehet korábban arról adtunk hírt, több embert is távozhat, a kör egy főre szűkült: Piskóti Zsolt a Nagykállót erősíti a tavaszi folytatásban.
– Egyik legjobb játékosunkat vitték el Piskóti Zsolt személyében, mégsem féltem a csapatot – törődött bele a megváltoztathatatlanba Urr László, az Újfehértó edzője. – A körülmények nálunk sem ideálisak, és akkor még finoman fogalmaztam: itthon a jelenlegi állapotok miatt egyáltalán nem tudunk játszani, legfeljebb teremben, mint például a Joma Kupán, szombaton például Leveleken kíséreljük meg kiharcolni a döntőbe jutást. Mondjuk, ez is érdekes. Senkit nem szeretnék megbántani, csak megjegyzem: nálunk rendezi k a középdöntő egyik csoportjának mérkőzéseit, mi mégis utazunk…
Az újfehértóiak Hajdúböszörményben, műfüvön letudott edzőmeccsekkel próbálják „összegyúrni” a társaságot. Mert még nincs kész a gárda…
Olyannyira nincs, hogy eleddig csupán két labdarúgó érkezése tekinthető hivatalosnak: a legutóbb a megye hármas Nyírturában szereplő középpályás, Villás Norbert mellett az ibrányi utánpótlás együttestől megszerzett csatár, Beri Ákos növeli a választékot. Az ifjúsági csapatból is „kiemeltek” néhány fiatalt, az tehát nem állítható, hogy lazsálnának…
- Koncz Tibor -