Azok a feledhetetlen szatmári esték

Csengeri remény az új évadra: minél több góllal kiszolgálni a csarnokot rendre megtöltő közönséget
Csengeri remény az új évadra: minél több góllal kiszolgálni a csarnokot rendre megtöltő közönséget - © Fotó: Kákos Dávid
Szabolcs-Szatmár-Bereg – Minden idők legerősebb bajnokságában igyekszik kivágni a rezet a Csenger NB II-es futsalcsapata.

Kezdődhet az őrület. A csengeri futsalparti. A szatmáriak NB II-es együttese az előző évadban jó néhány egész estét betöltő banzájról gondoskodott, nem elhanyagolható módon az utolsó pillanatokig hajszolta a bajnoki címet. A Keleti csoport második helyének megszerzésével egyben magasra tette a lécet, márpedig leverni az aktuális szezonban sem szeretné.

Az idényt héthőn, hazai fellépéssel indítja a Szilágyi-legénység, amely a kazincbarcikai Ördögök ellen mutatja meg magát először. Ami a teljes penzumot illeti: a kiírás értelmében az alapszakaszt követően ketté válik a mezőny, 6-6 csapatos felső és alsóházra, ahol újra megmérkőznek egymással az érintett gárdák. Az újabb tíz forduló után a két csoport bajnoka összecsap, a párharc győztese feljut az élvonalba, míg a vesztes osztályozót játszik. Ugyanakkor az utolsó két-két helyezett kiesik a harmadosztályba.

– Bár az elmúlt két évben elért eredmények alapján az elvárások nagyok, mi egyáltalán nem szálltunk el magunktól – szögezte le Szilágyi Sándor, a Csenger edzője. – A sportág fejlődése, az átszervezés miatt minden idők legerősebb bajnoksága következik, amelyben nem lehet más célunk, mint a felsőházba kerülés, ami egyben a bennmaradást biztosítja. Számunkra új helyzet állt elő, mert immár a csengeri megyei másodosztályú csapat is a futsaljátékosokra épül, ebből remélhetőleg, hosszú távon profitálhatunk. Mindemellett a legfontosabb feladatunk annak megvalósítása, hogy ugyanaz a hangulat, légkör uralkodjon a hazai meccseken, mint eddig. Abban biztos vagyok, a fiúk mindent meg fognak tenni azért, hogy kiszolgálják az ország legjobb és egyik legnépesebb közönségét. Idegenbeli mérkőzéseinken pedig azon leszünk, hogy Csenger, illetve a szatmári régió hírnevét öregbítsük.

Miként az ilyentájt szokásos, a játékoskeretben történt némi változás. Katona Pál már nem tudja vállalni a kettős bevetést, Gelety Zoltán befejezte a futsalt, míg Orosz Ferenc a nagypályás futballra koncentrál. Mindeközben új szerzemény, Balogh Zsolt és Lengyel Marcell, akik labdarúgóként is a Csenger FC színeiben szerepelnek.

– KM-KT –



Sporthírek






hirdetés