Azok a milliárdok…

Bizonyára magam is kételkednék benne, ha a hírt nem az a Magyar Nemzet közli, amely az utóbbi időben gyakran üt meg kritikus hangot az itthon tapasztalt jelenségekről. Angyal Sándor jegyzete.


Még mielőtt félreértene bárki, közlöm, hogy bár Andy Vajnáról lesz itt szó, de nem az éppen hosszabb ideje Amerikában élő, ott angolul tanuló szépséges fiatal feleségéről – hiszen az szerintem is magánügy –, hanem arról, milyen ügyes ember a mi hazánkfia, aki néhány évtizeddel ezelőtt még fodrászként kezdte pályáját.

A fentebb jelzett sorokból tudtam meg, hogy 2016-ban Vajna Las Vegas Casinó Kft-je 6,5 milliárdos profitot termelt, amiből a szivarjairól közismert filmproducer 4,8 milliárdot helyezett el az itthoni játékbarlangokkal azonos nevű luxemburgi cégnél. Máris vessen magára követ, aki ezért irigykedni kezd, hiszen vannak még e hazában több mint százan, akiknek nem kell a fogukhoz veri a garast, mert olyan sok milliárdnyi kemény valutájuk landol valahol, titokban.

Én például mindig felcsigázott érdeklődéssel forgatom a leggazdagabb száz magyart bemutató könyvet, akik között még a 99. is milliárdokon ücsörög. Persze eközben azt is tudom, hogy azok vannak többen a nép körében , akik nem tudják törleszteni a lakáshitelt, s utcára teszik őket, vagy képtelenek minden gyógyszert kiváltani, netán a téli hidegben kiegyenlíteni a gázszámlát. Mindeközben eszembe jut, ha emlékeim nem csalnak, nem is olyan régen jó néhány ilyen játékbarlangot bezárattak az arra illetékesek, de a fentebb megnevezett filmbiztos még bővíthetett is új kaszinókkal. Nehogy már hónap végén anyagi zavarba jöjjön…

Angyal Sándor








hirdetés