Azt sem tudta, milyen bolygón van – Ismét kikapott az Ibrány

Tóth Norbertnek nem túl hálás feladat jut ebben a szezonban: az ibrányi kapusnak bőven akad munkája
Tóth Norbertnek nem túl hálás feladat jut ebben a szezonban: az ibrányi kapusnak bőven akad munkája - © Fotó: Pusztai Sándor
Ibrány – A tartalékkapus volt a center, a 39 fokos lázzal játszó Kiss Péter egyenlített, de harmadszor is kikapott az Ibrány.


Hogy nem lesz fáklyásmenet az Ibrány bajnoki szereplése, azt talán a bennfentesek kisagyában is ott motoszkált. Kiváltképp, hogy a megyei első osztályú bajnokcsapat csaknem atomjaira esett szét a nyáron. Négy futballista tett további hűségesküt, miközben regimentnyi frontember „veszett el”. Magyarán szólva, a júliusban kinevezett Magyar Balázs edző szinte a nulláról indulva, a varázscilinderből próbálta előhúzni – no nem a nyulakat, sokkal inkább a bevethető futballistákat.

Az már külön pech, hogy az ibrányiak az acélos, mindeddig makulátlan mérleget felmutató Nagyecsed otthonában kezdtek: a 4–0-ás zakó egyáltalán nem tragédia, a Baktalórántházával szemben hazai pályán elbukott (2–4) fellépés már nem „esett jól”, pláne a szombaton, Vásárosnaményban benézett 4–3-as vereség. Naná, hisz a vendégek ellen három tizenegyest ítéltek, ráadásként két piros lap is befigyelt. Igaz, a házigazdák is tíz fővel zárták a kissé zaklatott meccset…

– Jónak mondható felkészülés után sikerült fiatal, összetartó közösséget kialakítani, amelynek tagjai most már értik, hogy meló nélkül nem lehet futballozni – elmélkedett Magyar Balázs, az Ibrány szakvezetője. – A taktikai fegyelmezettség mellett még a tartása is maradt a csapatnak, a vereségek dacára ezt valamennyi mérkőzésen bizonyítottuk. Belefutottunk egy erős Nagyecsedbe a nyitányon, majd a Bakta elleni meccsben több volt: három ziccerünk adódott arra, hogy 3–3-ra alakítsuk az eredményt, balszerencsés góllal dől elt a meccs. Naményban sajnos, a sok beteg és sérült játékos miatt tudtam azt a csapatot pályára küldeni, amelye tszerettem volna. Megszereztük a vezetést, még meg sem öleltük Nagy Norbit, amikor 40 méterről befújtak egy tizenegyest. A szabálytalanság jócskán kívül történt a tizenhatoson…. A másik két büntetőből egyet nem láttam egészen pontosan, a harmadikat inkább nem véleményezem…. Abból főztem ami van, a hajrában például a tartalékkapust, Menyhárt Nándort vittem be centerbe. A 39 fokos lázzal játszó Kiss Péter egyenlített, nyilván boldog voltunk, rá két percre még egy tizenegyest ítéltek ellenünk, ami után azt sem tudtam, milyen bolygón vagyok. Így kikaptunk, Nem mondok többet, mert nem akarok bajt a fejemre.

Legyünk igazságosak! Noha a bajnoki összecsapások rosszul sültek el, mindeközben a Magyar Kupában egyetlen egy meccs választja el az országos főtáblára jutástól az Ibrányt. Az élet mégsem habostorta.

– Úgy érzem, nagy fába vágtam a fejszémet. Szeretem a kihívásokat, de ez tényleg húzós feladat. Nem szoktam hamar feladni, érzem magamban az erőt, dolgoztam magasabb osztályban is, a fiúkba is próbálom átsugárzni a hitet, de a pályán nekik kell bizonyítani. Sajnos, az a helyzet áll elő, hogy az eltiltások miatt egyelőre a folytatás borzasztó nehéz lesz, különösen, ha hetekre meszelik el a srácokat – taglalta Magyar Balázs.

KM-KT

Címkék: , ,







hirdetés