Áztatják a zsinórokat az orosi tóban

Immár hagyománynak számít a horgászverseny
Immár hagyománynak számít a horgászverseny - © Fotó: tudósítónktól
Nyíregyháza –  A Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete 2000 az idén is megrendezi a horgászversennyel egybekötött családi napját. Az orosi Erdélyi Major Horgásztónál szombaton 6-16-ig tart a program.


– A HVDSZ 2000 elsősorban olyan helyi vállalatoknál érdekelt, amelyek városi fenntartás, működtetés alá tartoznak, így például Nyíregyházán a NYÍRVV Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Nonprofit Kft., Térségi HulladékGazdálkodási Kft., továbbá a Start Rehab Nonprofit Kft.-nél is jelentős taglétszámmal rendelkezünk.

Számos önkormányzati fenntartású vállalatnál jelen vagyunk az országban, a cégek vezetőivel jó kapcsolatot ápolunk – említette Busák Tamás észak-alföldi regionális vezető. Hozzáfűzte: – A szombati rendezvényünk célja, hogy a szakszervezeti és a nem szakszervezeti munkavállalók is egy kötetlen nap keretén belül kikapcsolódhassanak családtagjaikkal. Közel 90 horgászni vágyó résztvevőnek biztosítunk helyet a verseny keretében, miközben családtagjaikkal vagy munkatársaikkal a főzőversenyre is benevezhetnek.

KM








hirdetés