mátészalka

2019.08.21. 17:30

Három nap a kultúra jegyében

Számtalan kulturális és zenei különlegességet tartogat a látogatóknak a mátészalkai fényünnep.

Fotó: MTI/Mohai Balázs

Összeállt a Fényes Napok programja, ami az idén sem fog csalódást okozni a kikapcsolódásra vágyó kultúrabarát mátészalkai közönségnek: kiállításokkal, filmtörténeti előadással, koncertekkel, humoros és lélegzetelállító bemutatókkal várják az érdeklődőket augusztus 22–24-e között a hagyományos fényünnepre.

A nyitónap a zenéé

A rendezvényt a Balázs Elemér Group nyitja meg csütörtökön 17 órától. A helyszín a zsinagóga, ahonnan érdemes lesz átsétálni a rendezvénytérre, hiszen este héttől a Dánielfy Gergő és az Utazók, majd az Irie Maffia és az Elefánt koncertjével folytatódik a barangolás a zenei műfajok között.

Évek óta a Fényes Napok visszatérő vendége Rófusz Ferenc, aki pénteken 17 órától Az utolsó mindig érdekes Hollywoodban. Történetek és egy film születése címmel a zsinagógában tart előadást, aminek zárásaként levetítik a rendező 2018-as animációs filmjét, Az utolsó vacsorát.

A kulturális központ előtti téren délután négy órától gólyalábas társulatok előadásait élvezhetik – nem csak – a gyerekek, este héttől a Szatmári Múzeumban 2X60 címmel jubileumi kiállítás nyílik Sirpa Ihanus és Bíró Lajos szobrászművészek munkáiból.

Ugyanebben az időpontban felbolydul a Kossuth tér: a Band of Streets és a tűztáncosok produkciója után a mécsestartó fiú szobra ismét életre kel, és végigkígyózik az egész városon a Fényes felvonulás.

A rendezvénytéren 20.15-től fújja a Kelet Brass Band, a Sárkánylányok tüzes show-ja után színpadra lép az Edda, a Band of Street utcazenéje és a tűzijáték után a Mystery Gang koncertje zárja a napot.

Utcaszínház

A szombati korai ebéd után, pontosan 12 órától az utcazenészeké, karikaturistáké, bűvészeké és mutatványosoké a rendezvénytér. A Szép Ernő Színház két előadással is készül, 16 órától Ludas Matyi és A lónak vélt menyasszony történetét tárják a nagyérdemű elé. A zsinagógában délután öttől Pindroch Csaba egyszemélyes vígjátéka, a Segítség, megnősültem! teszi próbára a nézők humorérzékét.

Ahogy a nyitány, úgy a zárás is zenés: a rendezvénytér színpadán 18 órától az Alma együttes, majd Horváth Tamás és a Margaret Island váltja egymást. A mátészalkai fényünnep a Ko­walsky meg a Vega koncertjével búcsúzik.

CsA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában