Badacsonyi gyilkosság: letartóztatták a két szabolcsi gyanúsítottat

Akt.:
© Fotó: police.hu

Badacsony – A két Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei férfi személygépkocsival próbált menekülni a helyszínről, a rendőrök elfogták őket.

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, 2018. szeptember 8-ára virradó éjszaka Badacsonyban két szórakozó baráti társaság tagjai között szóváltás alakult ki, mely dulakodásba torkollott és ennek során egy személy életét vesztette.

A bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 34 éves V. János és a 29 éves S. Norbert Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei lakosok személygépkocsival menekülni próbáltak a helyszínről, miközben a járművel árokba hajtottak. A rendőrök elfogták, majd előállították és őrizetbe vételük mellett gyanúsítottként hallgatták őket ki.

A két férfi ellen a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást. A nyomozók előterjesztést tettek a két gyanúsított letartóztatásának indítványozására, melyet az illetékes bíróság 2018. szeptember 10-én elrendelt.

– Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság –


Badacsony - A Badacsonyban elfogott és őrizetbe vett halált okozó testi sértés bűntett gyanúsítottjainak letartóztatására tett előterjesztést a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság. Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, 2018. szeptember 8-ára virradó éjszaka Badacsonyban két társaság tagjai köz...

Budapest - Meghalt egy ember, miután két társaság dulakodni kezdett Badacsonyban - közölte a rendőrség szombaton honlapján. A közlemény szerint a két társaság szombatra virradó éjszaka szólalkozott össze. Az ügyben a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság halált okozó testi sértés bűntett elköve...