Bajba kerülhet az Arsenal

Kizárhatják a jövő évi Bajnokok Ligája sorozatból az angol Arsenal együttesét, amennyiben bebizonyosodik, hogy évekkel ezelőtt, titokban pénzt adott a belga első osztályú Beveren gárdájának – tudta meg a BBC.

A gyanú szerint a brit élklub 1 millió fonttal támogatta az akkoriban az anyagi csőd szélén álló belgákat, cserébe viszont – megszegve a szabályokat – szinte teljesen átvette az irányítást a klub felett. Az Arsenal tagadja a vádakat, azt azonban elismerték, hogy 2001-ben kölcsönadtak a Beverennek 1 millió fontnak megfelelő eurót.

A gyanú szerint az Arsenal a Goal nevű fedőcégen keresztül vette át az irányítást a belga klub felett, amely fiatal elefántcsontparti játékosok szerződtetésére specializálódott az elmúlt évek során. A történet előzménye, hogy Jean-Marc Guillou, korábbi francia válogatott régi barátjával, a jelenleg az Arsenalnál edzősködő Arsene Wengerrel közösen futball akadémiát alapított Elefántcsontparton. Az iskolából olyan játékosok kerültek az Ágyúsokhoz, mint Kolo Toure vagy Emmanuel Eboue. A belga klub idővel az afrikai játékosok gyűjtőhelye lett, a Beveren több országba adott el fiatalokat.

A belga ügyészség szerint a Goal-on keresztül az Arsenal pénzt adott a Beverennek, cserébe átvette a klub feletti irányítást, ami a FIFA szabályai szerint tilos.








hirdetés