Fantasztikus első félidőt produkáltak a csapatok: Kassai Viktor már a 6. percben büntetőt ítélt a hazaiaknak, ugyanis Di María kapáslövését kézzel blokkolta Alaba. A 11-est Ronaldo higgadtan értékesítette. Ezt követően a Bayern az ex-realos Robben révén egy elképesztően nagy helyzetet puskázott el, a túl oldalon azonban Ronaldo nem követte el ezt a hibát, így kétgólosra növelte a hazaiak előnyét. A müncheniek nem adták fel, újabb lehetőségeket dolgoztak ki, és Robben büntetőjével – amelyet a Gomez elleni lökést követően fújt be Kassai – szépítettek.
A második játékrész korántsem hozott ennyi izgalmat, a Bayern fölényben futballozott, míg a Real inkább a kontrákra rendezkedett be. A legnagyobb helyzetet Gomez hagyta ki, de újabb gól nem született, így jöhetett a hosszabbítás.
A ráadásban már mindkét csapaton látszott a fáradtság, de a küzdelem így is hatalmas volt, gól azonban nem esett.
A büntetőpárbaj első párjában Alaba magabiztos volt, Ronaldo lövését azonban hárította Neuer. A folytatásban Gomez higgadtan gurított a jobb sarokba, Kaká lövésénél Neuer azonban ismét védett. A harmadik párban müncheni részről Kroos hibázott, madridiról Xabi Alonso viszont nem. Ezt követően a Bayern részéről Lahm is gyenge megoldást választott, de Sergio Ramos fölé bombázott. Következett Schweinsteiger, aki magabiztosan lőtt a kapu jobb oldalába, ezzel továbbjutott a Bayern München.
A döntőt május 19-én éppen a Bayern otthonában, a müncheni Allianz Arénában rendezik.
BL, elődöntő, visszavágó: |
| Real Madrid (spanyol)-Bayern München (német) 2-1 (2-1, 2-1, 2-1) – 11-esekkel: 1-3 ———————————————————– Santiago Bernabeu Stadion, 80 ezer néző, v.: Kassai Viktor Real Madrid: Iker Casillas – Alvaro Arbeloa, Sergio Ramos, Pepe, Marcelo – Xabi Alonso, Sami Khedira – Angel Di María (Kaká, 75.), Mesut Özil (Esteban Granero, 111.), Cristiano Ronaldo – Karim Benzema (Gonzalo Higuaín, 105.) Bayern München: Manuel Neuer – Philipp Lahm, Jerome Boateng, Holger Badstuber, David Alaba – Bastian Schweinsteiger, Luiz Gustavo – Arjen Robben, Toni Kroos, Franck Ribéry (Thomas Müller, 95.) – Mario Gomez gólszerzők: Ronaldo (6., 14., az elsőt 11-esből), illetve Robben (27., 11-esből) Továbbjutott: a Bayern München 3-3-as összesítéssel, 11-esekkel.
|