2009.09.6 17:34; Frissítve: 2009.09.6 17:34


Bak sem segített a Kecskéken

Bak sem segített a Kecskéken

Miskolc – Egy hete négy ponttal kapott ki az
elődöntő első meccsén, idegenben
a KMZ Redstar Lublintól a Speedway Miskolc, ezt a
hátrányt kellett ledolgozniuk a
fináléba
kerülésért.  Speedway Miskolc - Redstar Lublin 2009. 09. 06.   

alt hiba beküldése


Felvezetésként a junioroknál
Tabaka sima győzelmet aratott,
csapattársa, Gavenda csak a
Kecske becenevű csapat
újoncát
, Bakot
tudta megelőzni. Utóbbi versenyző
kétperces tankolási szünet
után tért vissza, mert a versenyre
nevezett két vendég motoros, A.
Messing
és Michaluk
sem érkezett meg Miskolcra, így
a lubliniak csak hat motorost
cserélgethettek (ha még valaki nem
ért volna ide közülük, akkor a
meccset sem rendezhették volna meg,
lévén a minimum
csapatlétszám öt fő).
Bak az új menetben sem ugrott
nagyot, megint utolsó lett, a másik
lublini, Tomicek viszont gyorsabb volt
Rymelnél és
Szatmárinál. A harmadik
futamban Hauzinger okozott
meglepetést, aki tökutolsó lett,
Magosi pedig Baran
mögött második, így
egyenlő lett az állás (9-9). A
folytatásban Tabaka tette oda
magát és nyert, Darkin
harmadik pozíciójával ismét
a Miskolcnál volt az előny. Az
ötödik menetben Magosi
tökéletesen rajtolt és ment
végig, a futamgyőzelemig,
Vlasovnak azonban nem ment ilyen
jól az elején, a kockás
zászlóig a negyedik helyről
tornázta fel magát a másodikra
(18-12). Némileg váratlanul, a
következő rajtoltatás után
kettős vendéggyőzelem született,
Darkin technikai probléma miatt
célba sem ért, Tabaka
pedig csak a harmadik lett. Aztán jött
Rymel, aki a jobbik
énjével pörgött, J.
Rempalát Szatmári
nem tudta
megelőzni, harmadik lett. A nyolcadik futam
végén döbbenten konstatálta a
hazai publikum a kettős vendégsikert,
miután Tabaka csak 1 pontra
volt jó, Darkin még
ennyire sem, ezzel újra egyenlő lett az
állás (24-24).

Fordulat


A legszorosabb befutót a kilencedik menet
hozta, Rymel egyértelmű fölénye
mellett Szatmári az az
utolsó kanyarban megelőzte T.
Rempalát
és a
célfotó, ami ezúttal a
vezetőbíró szemmértéke
volt, a hazai versenyző javára
döntött, így kettős SM
sikert ünnepelhettek a miskolciak. Ahogy a
következő futamban is, amit
Vlasov nyert meg
fölényesen, itt Magosi
volt a nagy küzdő, aki a második
helyre ,,hintázta be” a motorját
J. Rempala előtt (34-26).
És ha egy üzlet beindul:a
folytatásban Darkin
cseréje, Vlasov
meggyőző fölénnyel nyert,
Szatmári a második
helyre futott be, de ezzel még nem volt
vége a jó szériának. A 12.
futamban az élre törő
TomiceketMagosi
kielőzte, majd az utolsó kanyarban
Tabakának is sikerült
elmennie mellette, ez volt zsinórban a negyedik
5-1-es hazai részsiker (44-28).
Óriási izgalmakat hozott az ezt
követő menet: J. Rempala
jokerezni (dupla pontokért) jött ki,
és az élen ment, amikor
csapattársa Baran bukott. Utóbbi
ezért kizárták, a
megismételt startnál
Rymel szalagozott, aki helyett
másik versenyzőt kért a
vezetőbíró. Jött
Vlasov, aki három
körön át nézte az egyetlen
lublini hátát, majd leelőzte,
így 4-4-es futamdöntetlent
könyvelhettünk el. Ekkor már biztos
volt a miskolciak döntőbe
jutása, Szatmári ennek
tudatában nyerte a tizennegyediket miközben
Gavenda a harmadik helyet
csípte el, a végén pedig J.
Rempala futamgyőzelme mellett
Rymel másodikként,
Magosi pedig harmadikként
ért célba, így lett pont az az
eredmény, ami a két csapat
miskolci, alapszakaszbeli meccsén. A
fölényes SM siker döntőt
ér, szeptember 13-án vasárnap a
Łódź érkezik
Miskolcra.



Jegyzőkönyv

Speedway
Miskolc – KMZ Redstar Lublin
55–37

Miskolc, 800
néző. V.: Wojciech
Grodzki.


Speedway Miskolc:
Magosi 11, Vlasov 11, Rymel 10, Tabaka
10, Szatmári 9, Gavenda 2,
Hauzinger 1, Darkin 1.

KMZ Redstar Lublin: J.
Rempala 12, Baran 8, Tomicek 8, T.
Rempala 6, Klimek 2, Bak 1.



A döntőbe jutott 98-84-es
összesítéssel a
Speedway
Miskolc
.



Az elődöntő másik
visszavágóján:
Orzel Łódź
– KSM Krosno 64-26
,
a döntőbe jutott a
Łódź
kettős győzelemmel, 119-63-as
pontkülönbséggel.





A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Noémi, a nap szépe

Noémi elmondása szerint imád a kamera előtt pózolni, szabadidejében is szívesen modellkedik.
tovább »


Login2