A többség akar valamit az élettől

Ezeknek a fiataloknak még van idejük eldönteni, melyik útra is lépjenek
Ezeknek a fiataloknak még van idejük eldönteni, melyik útra is lépjenek - © Illusztráció: Pusztai Sándor
Nyíregyháza – Ma sem könnyebb a fiataloknak helyt állni, mint egykoron.

Emlékeznek még Sándor György humorista örökbecsű poénjára? „Úttörők! Ti vagytok a jövő reménysége. Úgy volt, hogy mi leszünk.” Valahogy így van ezzel minden nemzedék, az utána következőktől várja, hogy beteljesítse a hiába dédelgetett álmait. De vajon ad-e ehhez elég segítséget a világ, s odafigyel-e a fiatalok terveire, cselekedeteire vagy a mondanivalójukra? Hogy valóban így legyen, az ENSZ 1999-ben úgy döntött, külön világnappal hívja fel a figyelmet a felnövekvő korosztályokra. Lapunk szóra bírt néhány fiatalt, akik közül bár nem mindenki fedte fel teljesen a kilétét, azért a kedvünkért elmondták, honnan indultak és hova tartanak.

Inkább Londonban önmenedzselem a boldogulásomat!” Kovács Zsanett

Ki erre, ki amarra

Évekig keresett munkát magának Krisz, aki ma egy állami cégnél rendszergazda. Nem akart elvállalni bármit, végül elfogadott egy minimálbéres munkahelyet.

– Ebből a pénzből egy albérlet és a napi betevő ára se jönne ki, de szerencsére a lakhatás megoldott – mesélte. – Így be tudom osztani a pénzt, s egy kis tartalékot is sikerült félretennem. Tanulni szeretnék, hogy később olyan munkahelyem lehessen, ami magasabb jövedelemmel kecsegtet.

Krisz elmondta azt is, hogy jelenleg mindenkit a lakhatás, a munkahely és a családalapítás „szentháromsága” tart fogva. Barátja Riki a második diplomáját készül megszerezni, sok helyen dolgozott már, de nem tudja mi lesz, ha kézbe kapja az oklevelet. Hétvégeken együtt sétálnak a belvárosban, beülnek valahová egy sörre, megbeszélik a világ dolgait. Osztálytársuk Tomi évekkel korábban a fővárosba költözött, hamar talált magának állást, megnősült, gyermeke is született. Neki talán sikerült révbe érnie. Egy másik osztálytársuk, Fruzsi élt már Németországban, járt Angliában, de hazatért a szülővárosba, ahol egy multinál talált állást. Az élete – legalábbis így mondta – megoldott, bár karriert még nem csinált. Krisztián se tartja kizártnak, hogy esetleg külföldre költözik, amihez a nyelvtudását csiszolgatja. Tudja, mint minden fiatal, aki az interneten tájékozódik, hogy a lehetőségekhez vezető út első lépcsője a nyelvismeret. Meg is lepődtek, mert az egyik kortársuk, Ádám – aki nem volt épp eminens az iskolában – valamitől megtáltosodott, most Angliában él és saját vállalkozása van.

Az élet a nagy tanítómester

Gáborról fiatalkorában többen is azt gondolták, hogy céljai látszólag nem lévén, kallódó emberként fogja leélni az életét. Elsősorban a szüleit keserítette el azzal, hogy már általános iskolában se fűlött a foga a tanuláshoz. Általában az is eredménynek számított, ha legalább egy-egy hármas bekerülhetett az ellenőrzőjébe.

– Ilyen jegyekkel, s a nem túl rózsás bizonyítvánnyal nem maradt más esélyem, szakmunkásképző iskolába kellett mennem. Ott megízlelhettem a munkát is, mivel egy hét suli, majd egy hét gyakorlati foglalkozás váltotta egymást. Egy gyárba jártunk ki dolgozni, s ott döbbentem rá, hogy boldogulni csak az tud az életben, aki vinni is akarja valamire. A szakmunkás­vizsga letétele után a suliban maradtam, mert feltett szándékom volt, hogy leérettségizek. Kezdetben abban a gyárban inaskodtam, ahol a gyakorlatot is megszereztük, s ott – látva rajtam a változást – segítettek benne, hogy eljárhassak az esti iskolába.

Gábor olyan kitűnő jegyeket szerzett, hogy a felvételi pontjait összeszámolva gond nélkül jelentkezhetett a főiskolára. Ott is felfigyeltek rá, s felkérték, hogy tanítson, tartson gyakorlati órákat a hallgatóknak. Innen már egyenes út vezetett az egyetemre, megtanult két nyelvet, s ma már felső vezető egy multinacionális cégnél.

– KM-MJ, PI, PS –


Minek robotoljak itthon „fillérekért”?

A Nyírteleken élő Kovács Zsanett a Nyíregyházi Főiskolán (ma Nyíregyházi Egyetem) diplomázott turizmus-vendéglátás szakon. Másfél évig Angliában próbált szerencsét – sok százezer elhelyezkedési, megélhetési gondokkal küzdő magyar fiatalhoz hasonlóan – „kalandvágyból”.

Bár még csak nemrégiben tért haza szülővárosába, a nagy munkabírású, intelligens fiatal lány már a visszatérést fontolgatja a „második legnagyobb magyar városba”, Londonba.

– Ott sincs kolbászból a kerítés, rengeteget kell dolgozni, de nagyobb a mozgástér, jobb az anyagi megbecsülés. Nem az számít, milyen képesítésről van papírod, hanem az, valójában mire vagy képes. A párommal együtt napi 12 órákat húztunk le a munkahelyünkön, ez egyébként a Magyarországon sem áll távol a valóságtól, de valljuk be, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye továbbra sem a lehetőségek földje. Valamelyik gyárban robotoljak fillérekért? Akkor már inkább Londonban „önmenedzselem” a boldogságomat és a boldogulásomat! – mesélte.

Címkék: ,


Baktalórántháza.
SZON.HU






hirdetés