“Amilyen hosszú volt a kispadunk, olyan hosszú lesz az esténk is” – Ez történt a hétvégén!

Akt.:
“Amilyen hosszú volt a kispadunk, olyan hosszú lesz az esténk is” – Ez történt a hétvégén!
© Fotók: Pusztai Sándor
Szabolcs-Szatmár-Bereg – Összefoglaló a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei labdarúgó bajnokságok (NB II, NB III, megye I és megye II) elmúlt hétvégi mérkőzéseiről: pazar fotók és még parádésabb edzői nyilatkozatok, valamint a bajnokságok tabellái.

Labdarúgó NB II, 31. forduló

 

Kisvárda Master Good – Nem úgy indult, hogy ez lesz a vége

Az első félórában jobban játszott a Zalaegerszeg, de a Kisvárda felülkerekedett, és hatodik tavaszi hazai meccsét is megnyerte a labdarúgó NB II-ben.

 

 


Szpari – Csoda történt, ismét nyert a Szpari!

Dajka László győzelemmel mutatkozott be a nyíregyháziak kispadján.

 

 


Labdarúgó NB III, Keleti csoport, 28. forduló


Nyírbátori FC – Büntetett az örök törvényszerűség

Jól játszott a Nyírbátori FC NB III-as csapata, de be kellett, hogy érje egy ponttal Tálllyán.

 

 

 


Labdarúgó Kelet Takarék megyei I.osztály, 24. forduló

 

“Az a csapat, amely 2–0-ra vezet és nem tudja megtartani az előnyét, megérdemli a sorsát”

A labdarúgó Kelet Takarék megyei I. osztály 24. fordulójának mérkőzéseit játszották a hét végén.

Önnek melyik a kedvenc csapata a Kelet Takarék megyei I. osztályban?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

 


Labdarúgó megyei II. osztály Diamit-csoport, 24. forduló

 

“A null nullás eredmény ne tévesszen meg senkit, nem volt annyira rossz mérkőzés”

A labdarúgó megyei II. osztály Diamit-csoport 24. fordulójának mérkőzéseit rendezték a hét végén.

 

Önnek melyik a kedvenc csapata a megyei II. osztály Diamit-csoportjában?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Labdarúgó megyei II. osztály Nyírerdő-csoport, 24. forduló

 

“Rengeteg helyzetet hagytunk ki, néhány jelenet a trollfocira is befért volna”

A labdarúgó megyei II. osztály Nyírerdő-csoport 24. fordulójának mérkőzéseit játszották a hét végén.

Önnek melyik a kedvenc csapata a megyei II. osztály Nyírerdő-csoportjában?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...


Labdarúgó megyei II. osztály Kelet-Magyarország-csoport, 24. forduló

 

“Ez a tiszaháti El Classico volt”

A labdarúgó megyei II. osztály Kelet-Magyarország-csoport 24. fordulójának mérkőzéseit játszották.

Önnek melyik a kedvenc csapata a megyei II. osztály Kelet-Magyarország csoportjában?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

 


Az NB II 2016/17-es évadjának órarendje

A Magyar Labdarúgó Szövetségben elkészítették a labdarúgó NB II 2016/17-es szezonjának órára lebontott programját.

A bajnokság állása

NB II

1. Puskás Akadémia 31 18 9 4 57–33 63
2. Kisvárda Master Good 31 17 7 7 46–24 58
3. Békéscsaba Előre 31 17 5 9 46–28 56
4. Balmazújváros 31 17 5 9 37–29 56
5. Soroksár SC 31 15 9 7 51–29 54
6. Vác FC 31 13 9 9 38–33 48
7. Szeged 2011 31 12 11 8 36–19 47
8. Szolnoki MÁV FC 31 13 7 11 40–38 46
9. Dorogi FC 31 12 8 11 33–29 44
10. Mosonmagyaróvári TE 31 12 7 12 40–34 43
11. Siófok 31 12 6 13 35–38 42
12. ZTE FC 31 10 11 10 46–44 41
13. Nyíregyháza Spartacus FC 31 11 6 14 33–37 39
14. Soproni VSE 31 8 14 9 29–32 38
15. Budaörs 31 10 6 15 33–47 36
16. Ceglédi VSE 31 9 6 16 37–46 33
17. Kozármisleny FC 31 9 6 16 26–43 33
18. FC Csákvár 31 6 13 12 33–47 31
19. Cigánd SE 31 6 9 16 18–50 24
20. SZEOL SC 31 4 4 23 16–50 16
Cigánd SE: 3 pont levonva


Az NB III Keleti csoport 2016/17-es menetrendje

Elkészítették a labdarúgó NB III Keleti csoport 2016/2017-es évadjának sorsolását, órarendjét.

A bajnokság állása

NB III

1. Kazincbarcika 28 19 4 5 67–30 61
2. Monor 28 17 5 6 42–26 56
3. Jászberény 28 15 10 3 55–28 55
4. Nyírbátori FC 28 12 8 8 47–32 44 5. MTK II. 28 11 9 8 51–34 42
6. Rákosmente 28 12 5 11 58–47 41
7. DVTK II. 28 12 5 11 39–41 41
8. Putnok 28 11 6 11 38–37 39
9. Salgótarján 28 10 9 9 45–33 39
10. Tiszaújváros 28 10 9 9 34–29 39
11. ESMTK 28 10 8 10 31–37 38
12. Tállya 28 10 8 10 45–52 38
15. DVSC-DEAC II. 28 9 8 11 43–41 35
14. REAC 27 10 4 13 34–47 34
14. BKV Előre 28 10 2 16 45–52 32
16. Hatvan 28 8 8 12 36–43 32
17. Hajdúböszörmény 28 7 5 16 30–53 26
18. Újpest II. 28 1 3 24 21–99 6


A Kelet Takarék megyei I. osztály tavasz menetrendje

Február 25-én megkezdődnek a küzdelmek a megye egyben Szabolcs-Szatmár-Bergben is. A Kelet Takarék megyei I. osztály tavaszi menetrendje.

A bajnokság állása:

1. Balkány 22 17 5 – 69–20 56
2. Nagyecsed 22 12 3 7 39–29 39
3. Tiszavasvári 23 10 6 7 35–35 36
4. Rakamaz 22 10 5 7 34–24 35
5. Sényő-Carnifex 22 10 5 7 43–39 35
6. Nyírgyulaj 23 10 5 8 44–42 35
7. Nagyhalász 22 8 8 6 31–19 32
8. Baktalórántháza 22 9 4 9 34–41 31
9. Fehérgyarmat 22 8 6 8 33–34 30
10. Tuzsér 22 7 5 10 30–36 26
11. Vásárosnamény 21 7 2 12 48–59 23
12. Mándok 22 6 5 11 29–40 23
13. Ibrány 23 6 4 13 37–56 22
14. Mátészalkai MTK 22 5 7 10 25–30 22
15. Gyulaháza 22 3 6 13 31–58 15
A Szakoly visszalépett


A Diamit-csoport tavaszi menetrendje

Március 4-én megkezdődnek a küzdelmek a megye kettőben Szabolcs-Szatmár-Bergben is. A megyei II. osztály Diamit-csoport tavaszi menetrendje.

A bajnokság állása:

1. Kótaj 23 17 3 3 113–19 54
2. Újfehértó 23 17 2 4 108–37 53
3. Kemecse 23 16 3 4 83–32 51
4. Nagykálló 23 13 8 2 49–31 47
5. Levelek 23 13 5 5 64–26 44
6. Apagy 23 11 5 7 60–38 38
7. Kállósemjén 23 11 4 8 62–43 37
8. Nyíribrony 23 11 3 9 43–50 36
9. Nyírlugos 23 10 2 11 48–43 32
10. Gávavencsellő 23 9 4 10 49–57 31
11. Encsencs 23 9 2 12 64–55 29
12. Geszteréd 22 7 2 13 44–80 23
13. Terem 23 6 – 17 33–101 18
14. Rohod 22 4 3 15 41–76 15
15. Ramocsaháza 23 3 3 17 29–105 12
16. Tiszadob 23 1 1 21 25–122 4


A Nyírerdő-csoport megyei II. osztály tavaszi menetrendje

Február 28-án megkezdődnek a küzdelmek a megye kettőben Szabolcs-Szatmár-Bergben is. Íme a Nyírerdő-csoport megyei II. osztály tavaszi menetrendje.

A bajnokság állása:

1. Dombrád 21 18 3 – 100–21 57
2. Nyírkarász 21 14 3 4 56–23 45
3. Tiszakanyár 22 14 3 5 65–36 45
4. Nyírmada 22 14 3 5 53–38 45
5. Fényeslitke 22 10 4 8 52–40 34
6. Ladányi TC 21 9 4 8 44–43 31
7. Pátroha 22 9 2 11 48–51 29
8. Kék 21 9 2 10 39–53 29
9. Demecser 21 8 5 8 55–43 29
10. Záhony 21 8 3 10 43–45 27
11. Őr 22 6 7 9 36–48 25
12. Ajak 22 7 3 12 24–39 24
13. Vaja 22 6 1 15 29–72 19
14. Tiszaszentmárton 21 3 3 15 34–80 12
15. Újdombrád 21 3 – 18 25–71 9
A Pap visszalépett


A Kelet-Magyarország-csoport tavaszi menetrendje

Február 27-én megkezdődnek a küzdelmek a megyei másodosztályban is. Íme a Kelet-Magyarország csoport tavaszi menetrendje.

A bajnokság állása:

1. Tarpa 23 19 2 2 121–36 59
2. Csenger 23 17 2 4 90–41 53
3. Mérk-Vállaj 23 16 1 6 77–44 49
4. Vámosoroszi 23 14 3 6 80–47 45
5. Kölcse 23 14 1 8 83–51 43
6. Tisztaberek 23 13 4 6 55–35 43
7. Szatmárcseke 23 11 4 8 49–54 37
8. Nyírcsaholy 23 10 4 9 63–51 34
9. Tiszakóród 23 9 4 10 38–40 31
10. Milota 23 8 3 12 49–54 27
11. Beregdaróc 23 6 3 14 50–85 21
12. Nábrád* 23 6 3 14 51–94 20
13. Nyírmeggyes 23 5 5 13 47–60 20
14. Tyukod 23 5 2 16 45–105 17
15. Nagydobos 23 4 3 16 46–94 15
16. Csengersima* 23 4 2 17 37–88 13
A Csengersimától és a Nábrádtól egy-egy büntetőpont levonva.



A negyvenet ostromolja az újfehértói csatár

Labdarúgó gólvadászlista: Kántor Tamás újabb gólokkal erősítette meg pozícióját a megyei II. osztály Díjözön-csoportjában.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .

Baktalórántháza.
SZON.HU






hirdetés