2011.12.29 09:16; Frissítve: 2011.12.29 09:16


Baktalórántházára került a dél-afrikai ezüst

Baktalórántházára került a dél-afrikai ezüst
Baktalórántháza - A harmadéves joghallgató Kozma Barbara is kivette a részét a debreceni csapat sikeréből.
SZON.hu

A baktalórántházi Kozma Barbara is tagja volt a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának (DE-ÁJK) csapatának, amely az ENSZ szakmai támogatásával indított jogesetmegoldó versenyen, Dél-Afrikában ért el sikereket. A Pretoriai Egyetem harmadszor szervezte meg a World Human Rights Moot Court Competition nevű versenyt, az ENSZ Emberi Jogi Főbiztossága Dél-Afrikai Regionális Irodájának szakmai támogatásával.

Az írásbeli selejtező fordulójában a részt vevő egyetemi csapatoknak egy előzetesen megadott, komplex nemzetközi és emberi jogi problémákat felvető jogesettel kapcsolatosan kellett a sértett kérelmezők és a bepanaszolt kormány álláspontját kifejteniük. A diákok angol nyelven, szóban és írásban mérették meg magukat a fiktív emberi jogi bíróság előtt. Az írásbeli forduló után – felperesként és alperesként egyaránt – szóban kellett érvelni az emberi jogi szakértőkből álló zsűri előtt.

A Kozma Barbara és Menyhárt Barbara alkotta csapat a kelet-európai ENSZ-régió döntőjében lett ezüstérmes. A fiktív jogeset szerint egy elképzelt állam kisebbségét lakhelye elhagyására kényszerítette annak diktátora. Miután a diktatúra bukásával az állam kettévált, a kisebbség vissza szeretett volna települni korábbi, ám akkor már az új állam területén fekvő egykori lakhelyére. Ezt az új ország vezetése megtagadta.

– Az elért eredménnyel a hallgatók nem csupán nagyszerű élményekkel és szakmai tapasztalatokkal gazdagodhattak, de a Debreceni Egyetem és Magyarország hírnevét is öregbíthették a világban – fogalmazott Szemesi Sándor, a jogtudományi kar adjunktusa.

KM


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása


Baktalórántháza.
szon.hu



Írjon nekünk!
Cikkek innen: Baktalórántháza
 

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása