Molnár Levente Molnár Levente a hatvanadiok percben pályára lépett, a hetvenegyedikben pedig megszerezte a Baktalórántháza VSE győztes gólját Püspökladányban. Az NB III Tisza-csoportjának szombati rangadóján az 1–0-s vendégsiker csak a tabella szerint tűnt meglepőnek (a forduló előtti harmadik fogadta a hetediket), a játék képe alapján semmiképpen. Utóbbiról a hazaiak edzőjének, Szabó Lászlónak a nyilatkozata is árulkodik, amelyben elismerte, hogy jogos volt a baktaiak sikere.
No, de vissza Molnár Leventéhez, aki tehát a padról beszállva lett főszereplő. Azt az utasaítást kapta, hogy el kell döntenie a mérkőzést?
– Szó szerint – felelte az érintett. – A beállításom előtt Tóth János edző csak annyit mondott: „Levikém, beállsz, és gólt kell rúgnod!” Világéletemben szófogadó gyerek voltam… Amúgy már az első félidőben eldönthettük volna a meccs sorsát, hiszen Szabó Robi a kapussal szemben állva hagyott ki helyzetet, Török Pista pedig a kapufát találta el. A társak meghagyták nekem a lehetőséget, hogy enyém legyen a győztes gól, amely előtt Lakatos Pistától kaptam remek átadást, és mintegy három-négy méterről kellett a kapus mellett a hálóba passzolnom.
Anélkül, hogy megsértenénk a 28 esztendős középpályást, szögezzük le: az utóbbi időben nem arról volt híres, hogy futószalagon szállítja a gólokat. Legutóbb majd’ egy évvel ezelőtt talált be, amikor a Bakta 2009/2010-es bajnoki évében egyedüli győztes meccsen rúgott gólt az NB II-ben, a Békéscsabának.
– Az a találatom is győzelmet ért, meg a mostani is – így Molnár Levente. – Bízom benne, sőt biztos vagyok benne, hogy ezen a tavaszon több sikerélményben lesz részünk, mint egy évvel ezelőtt, sőt ki merem jelenteni: a Bakta lesz a Tisza-csoport meglepetéscsapata. Nehéz lesz bennünket legyőzni, sokáig akarjuk nyújtani az ősz végén megkezdett jó sorozatunkat.
Bizony, legutóbb október 23-án, a listavezető Nagyecsedtől szenvedett vereséget a Bakta (hazai pályán, 3–4), azóta hat veretlenül megvívott meccset tudott le a gárda. Ha további gólokat szerez, alighanem még több szerepe lesz a várható remeklésben Molnár Leventének. – Jó a csapatunk, csak kicsit kevesen vagyunk, jó lenne, ha többet játszatnék – folytatta a szombati meccs hőse. – Ha ilyen fontos gólokat szerzek, akkor helyem lehet a csapatban, úgymond berúgnám magam a kezdőbe. Szombaton, a Balkány elleni hazai meccsen talán valóra válik az álmom, és nemcsak azért, mert jó barátom, Török Pista megkapta ötödik sárga lapját…
- Bodnár Tibor -