Harcsákra vártak, de jöttek csukák is

Deli József egy harcsával
Deli József egy harcsával - © Fotó: Pecamánia
Levelek – Harminckét órán át várták a versenyzők az elmúlt hétvégén a Leveleki-víztározónál a harcsákat a Pecamánia Road Show szervezésében. A türelem azonban most kevés harcsát termett, összesen öt darab kisebb harcsát fogtak a résztvevők.


Mint a szervezőktől megtudtuk, így utólag úgy látják, nem a legszerencsésebb volt az időpont kijelölése, mert a nagy harcsák már fészekre ültek. Ennek ellenére a versenyzők nem unatkoztak, hiszen szép számmal fogtak 4–5 kilogrammos süllőket és 9–12 kilogrammos csukákat, csakhogy ezeket meg nem számították be a végeredménybe.

Május 7-én ismét versenyzők szállják meg a tavat: az esti sorsolás után hétfő reggel 6 órakor kezdődik a 120 órás pontyfogó verseny.

KM



Baktalórántháza.
SZON.HU






hirdetés