Kapára, metszőollóra vár

Akt.:
Őszi metszés
Őszi metszés - © Fotó: Dreamstime
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Az ősz beköszöntével nem lett kevesebb a feladat a kertekben, udvarokon, sőt!

Egyik pillanatról a másikra köszönt el a nyári jó idő, és köszöntöttek be a fagypont körüli éjjelek és hűvös nappalok, amelyek jó néhány feladatot is hoztak magukkal a kiskertekben.

– Fontos teendőink vannak a fagyok előtt, hogy növényeink tavasszal újult erővel díszítsék otthonunkat – hívja fel a figyelmet Konkoly Andrea dísznövénykertész, a Dr. Park tulajdonosa. Ősszel érdemes például rózsát ültetni, nagy előnye, hogy tavasszal egy erős, begyökerezett növényállomány fog kihajtani.

Földbe a hagymákat

Eljött az idő a tulipán, nárcisz és egyéb tavasszal virágzó hagymás növények ültetésére, melyeket célszerű az ágyások szélére csoportosan ültetni. Nagyon fontos, hogy jegyezzük meg, hova kerültek, különben tavasszal könnyen kiáshatjuk a már begyökerezett hagymákat, gumókat – mutatott rá a szakember.

A paradicsomtöveken még októberben is találunk zöld terméseket, amelyek még szedés után is beérnek. Erre nézve egy praktikát is megosztott velünk Konkoly Andrea: az egész növényt ki kell húzni a földből és egy meleg, száraz helyen fejjel lefelé kell lógatni. Így 2-3 hét múlva beérnek a zöld termések. Lassan itt az ideje az őszi faültetésnek is, amellyel kapcsolatban a szakember arra figyelmeztet, a kivágott fa helyére ne ültessük ugyanazt még egyszer!

– Általános szabály, hogy a kipusztult, elöregedett, kivágott fák helyére nem szabad ugyanolyan gyümölcsfát ültetni! A fák ugyanis hosszú évekig, esetleg évtizedekig álltak ugyanazon a helyen, és felhasználták a talajban levő tápanyagokat, főleg a mikro­elemeket. Ezenkívül életműködésük, tápanyagcseréjük során olyan anyagokat választottak ki, amelyek az utánuk ültetett, azonos fajú fák számára mérgezőek. Ezért a kipusztult fák helyére néhány évig ne ültess csemetét. Ha ez mégis valamilyen okból elkerülhetetlen, akkor a gödör talaját ki kell cserélni – ami jelentékeny munkával és költséggel jár – magyarázza.

Metszés, teleltetés

Lehet metszeni a meggy- és cseresznyefákat, de eltávolíthatjuk most a dió száraz ágait is.

– Most lehet a diófákról lefűrészelni vagy ollóval levágni a száraz, illetve fölösleges ágakat. Ha erre szükség van, ne mulasszuk el a kínálkozó alkalmat! Más időpontban nem szabad a diófához ollóval, illetve fűrésszel még közeledni sem, mert olyan erős a gyökérnyomása, hogy a seben keresztül literszám veszti el a nedvét – mondja Konkoly Andrea.

A muskátli fagyérzékeny növény, amelynek a fagypont alatti hőmérsékleten minden része elfagy, ezért fagymentes, lehetőleg egyenletes hőmérsékletű helyiségben kell teleltetni. Erre a célra alkalmas a lépcsőház, a fűtetlen előcsarnok, a garázs, sőt még a pince is, a lényeg, hogy hűvös legyen és fényt kapjon megfelelően a növény. Kéthetenkénti öntözés mellett minden nehézség nélkül áttelelnek – tette hozzá a dísz­növénykertész.

Horváth Imre

 



Baktalórántháza.
SZON.HU






hirdetés