“Magyarázkodhatnék, de már én is unom nemhogy mások”

“Magyarázkodhatnék, de már én is unom nemhogy mások”
© Illusztráció: KM-archív<
Szabolcs-Szatmár-Bereg – A labdarúgó megyei II. osztály Pannónia Zrt. csoport 25. fordulójának mérkőzéseit rendezték a hét végén.

Újfehértó–Levelek 1–1 (0–1)

Újfehértó, 150 néző, v.: Piskóczi Zs.

Újfehértó: Gégény B. – Karaffa I., Szilágyi Á., Petics Gy., Kántor T., Veres D. (Urr D.), Dénes K., Csizmarik Á. (Zámbó J.), Zámbó D., Tóth Sz. (Kónya M.), Mogyorósi Á. Játékos-edző: Szilágyi Ákos.

Levelek: Varga Gy. – Hatházi M., Majláth S., Páter I., Balogh Zs., Pásztor J., Hajdu G., Vass I., Gebri Gy., Pekk T., Csekk A. Edzõ: Majláth Sándor.

Gól: Kántor T., illetve Csekk A. Ifi: 6–0.

Szilágyi Ákos: – Az első félidőben megköszönhetjük, hogy Gégény Bálint személyében nem megyei kettes képességű kapusunk van. A folytatásban végig uraltuk a játékot, de a nyolcvan százalékos labdabirtoklásunkkal nem sok mindent tudtunk kezdeni. Az egész meccsen egyszer lőttünk kapura, így nem tudunk nyerni. Le a kalappal a leveleki csapat előtt, hogy tizenegy emberrel lehozták ezt a mérkőzést.

Majláth Sándor: – Az első félidőben tűzijátékot rendeztünk a kontráinkból, de nem bírtunk a hazaiak parádés napot kifogó kapusával. A másodikban elfáradtunk, és ez a játékrész már az Újfehértóé volt. Dicséret illeti a pályára lépő tizenegy játékosomat, akik végig küzdöttek. Remélem lassan azért kiegyenesedünk.

Apagy–Terem 9–0 (4–0)

Apagy, 120 néző, v.: Resán G.

Apagy: Polgári L.- Marcsek T.,( Nagy J.), Márton I.,( Varga Z.), Árpási D., Lakatos J., Németh A., Trenycsényi R., Hegedüs L., Horváth G., ( Hegedüs D.), Marics T., Halastyák Á., Játékos- edző: Németh Attila

Terem: Veibel Sz., Patita Sz., Fodor A., Csoba L., Sopronyi R., Schmidt T., Papp Á., Gaginas D., Izvoran P., Kurucz R., Marincas A.,

Gól: Lakatos J.(1) Németh A.(3) Horváth G.(2) Halastyák Á.(2) Polgári L. (11-es) Ifi: 5-0

Németh Attila: – Alacsony színvonalú mérkőzésen hoztuk a kötelezőt. Gratulálok az ifi csapatnak és a fiúknak is a teljesítményért.

Fábián Péter: – Várható eredmény született.

Máriapócs–Kállósemjén 2–3 (1–2)

Máriapócs, 100 néző, v.: Takács A.

Máriapócs: Nyiri L.- Korpás Z., Orosz R.,( Simon K.),Novák Zs.,(Horváth Gy.), Fekete Cs., Gyarmati N.,( Berki G.), Iváncsik L., Pásztor J.,(Kovács Gy.), Pekács Zs.,( Tóth R.), Rousseau T., Hanchoue M., Edző: Stekler Attila.

Kállósemjén: Árpád J.- Mészáros Á., Kóth Á., Hamza T., Szabó I., Mészáros M., Marozsán M.,( Docsa I.), Vass G., Leka A.,( Mészáros T.), Ruszinkó B., (Hornyák Gy.), Lábas P., Játékos-edző: Mészáros Ákos.

Gól: Fekete Cs., Simon K., Mészáros Á., Hamza T., Vass G., Ifi: 6-2

Stekler Attila: – Első félidőben azt hihettük Benny Hill az edző, mert röhej volt amit csináltunk. A második félidőben felpörögtünk de sajnos ez is kevés volt a pontszerzéshez. Gratulálunk az ifi csapatnak.

Mészáros Ákos:-Sportszerű csapat ellen, megérdemelt győzelmet arattunk.

Gávavencsellő–Biri 6–1 (3–0)

Gávavencsellő, 100 néző, v.: Vitkai.

Gávavencsellő: Simkó M.- Tolnai T., Marcsek Z., (Veres F.), Szikszay S., Kovács I., ( Farkas L.), Kõpájer J., ( Takács Zs.), Bodnár S., Tóth Z., (Balogh R.),Hengsperger A., Koczogh I., Biró Cs., Játékos-edző: Marcsek Zoltán.

Biri: Lovas B.- Asztalos A., Katona R., Antal J.,( Kiss F.,), Barcsik J., Bihari D., (Szilágyi R.), Fülöp D. ,( Vizi G.), Csordás M., Szoták J., Kádár A.,Arató A.,( Lénárt G.), Edzõ: Dankó Zsolt.

Gól: Kovács I.(3), Tóth Z., (1), Koczogh I., (1), Biró Cs., (1) Asztalos A., (1) Ifi:

Marcsek Zoltán:– Szimpatikus ellenféllel szemben, megérdemelt győzelem.

Dankó Zsolt: – Magyarázkodhatnék, de már én is unom nemhogy mások. Úgy érzem ebben a formában nincs értelme folytatni, de ezt a héten tisztázzuk.

Ramocsaháza–Nyírtelek 8–1 (4–0)

Ramocsaháza, 200 néző, v.: Homonai.

Ramocsaháza: Nagy G. – Zsiros L. (Mocsár M.), Makula, Lakatos M., Szilágyi Z., Karasz L., (Szegedi G.), Bacskai A. (Málik), Szabó D., Szegedi Z. (Bálint G.), Ladányi, Fodor. Játékos-edző: Szabó Dávid.

Nyírtelek: Papp (Kozsla) – Dankó Z., Mészáros M. (Csernyik B.), Setét, Bistyei, Boldi K., Komor Sz., Németh F., Ládik, Boldi Zs., Majr B. Játékos-edző: Dankó Zoltán. Gól: Szegedi 3, Farkas K. 2, Ladányi 2, Fodor Cs., illetve Boldi K. Ifi: 2–3.

Szabó Dávid: – A játékvezetőn kívül semmi nem hasonlított ma a futballmérkőzésre. Kitartást a Nyírteleknek.

Dankó Zoltán: – A fiúk, akik eljöttek, megtettek mindent a szorosabb eredményért.

Encsencs–Kemecse 1–2 (0–1)

Encsencs, 120 néző, v.: Sándor Cs.

Encsencs: Sivadó – Horánszki, Szilágyi G., Franku, Tallódi (Iszák, Pataki E., Budai J., Illés G. (Kóródi A.), Bíró L., Konyha, Bíró Zs. Edző: Szedlár János.

Kemecse: Szabolcsi M. – Szucs F., Bárány T., Bagoly Z. (Balázsi P.), Brondics P.(Bárdos A.), Karkusz, Hokk Á., Babják Cs. (Horváth N.), Sándor D., Hokk B., Szatmári D. (Lengyel R.). Edző: Resán Attila. Gól: Szilágyi G., illetve Sándor D. 2. Ifi: 1-7.

Szabó Sándor vezetőségi tag: – Igazságtalan játék a futball, nem érdemeltünk vereséget, de most egy ilyen szériában vagyunk.

Resán Attila: – Haver FC-nek titulált baráti csapat a kislányomat névnapja alkalmából meglepte egy győzelemmel. Ha néha döcögve is, de jó úton haladunk.

Nagykálló–Ibrány 0–3 (0–2)

Nagykálló, 300 néző, v.: Papp F.

Nagykálló: Vajda – Erdei S., Soós G., Göncz B., Csökmei, Matejkó, Fodor T., Szenes I., Bodai K., Nódis D., Koskovits. Edzo: Koskovits György.

Ibrány: Szobonya G. – Deme, Farkas M., Majoros Á., Madzin I., Kiss T., Csáki, Szabó M. (Vidoven), Gergely B., Kovács G. (Kiss P.), Somogyi M. Edző: Madalina György.

Gól: Kis T., Csáki, Madzin. Ifi: 0–2.

Karácsony Mihály vezetőségi tag: – Volt egy gyökér a pályán, amiben megbotlottunk. S addig meg is fogunk botlani, amíg ilyen türelmesek leszünk hozzájuk. Más helyen már megzavarták volna őket a múlt héten is.

Madalina György: – Az első félidőben széllel szemben két gyönyörű gólt rúgtunk, ami után okosan, taktikusan megtartottuk a labdát. A második játékrészben több helyzetünk is volt, amiből csak egyet értékesítettünk. Így is megérdemelten nyertünk. Érhetetlen számomra, hogy mindkét csapatban képzett, jó játékosok szerepeltek, s mégis miként lehetett ebből ilyen durva mérkőzés?

Nyírlugos–Nyíribrony 2–2 (1–1)

Nyírlugos, 100 néző, v.: Tomori

Nyírlugos: Fehér G. – Kavalecz B., Sinka L., Horváth J., Holló, Balogh L. (Sebok), Horváth J., Posta, Bíró F., Lábas, Tóth N. Edzo: Kavalecz Béla.

Nyíribrony: Kerekréti – Winkler, Szabó B., Kovács T. (Konzili T.), Kriston, Marincsák R., Kantár J. (Újfalusi), Imre L., Galamb P. (Bagoly I.) Juhász M., Kántor D. Edzo: Marincsák Viktor.

Gól: Lábas L., Horváth J., illetve Marincsák R., Kántor D. Ifi: 8–0.

Kavalecz Béla: – Az idei leggyengébb játékunk is egy pontot hozott a konyhára.

Marincsák Viktor: – Egy agyonnyert mérkőzést sikerült „elveszítenünk”. Bár a spori nem szólt, hogy utolsó gólig játszunk…

A bajnokság állása:

1. Ibrány 25 24 1 – 204–11 73
2. Apagy 24 18 5 1 85–33 59
3. Kemecse 25 19 1 5 81–32 58
4. Nagykálló 24 15 2 7 64–37 47
5. Újfehértó 25 15 3 7 104–43 48
6. Nyírlugos 23 13 4 6 76–52 43
7. Kállósemjén 25 12 4 9 50–56 40
8. Levelek 24 10 6 8 47–45 36
9. Gávavencsello 23 9 3 11 51–30 30
10. Nyíribrony 23 9 2 12 52–65 29
11. Biri 24 7 1 16 39–79 22
12. Encsencs 23 5 4 14 33–72 19
13. Máriapócs 23 3 4 16 31–86 13
14. Ramocsaháza 24 3 3 18 40–113 12
15. Nyírtelek * 23 5 – 18 43–130 11
16. Terem 24 2 1 21 20–104 7



Baktalórántháza.
SZON.HU






hirdetés