A jelképes szalagátvágás pillanata - © Rebák Szabolcs
2011. december 15-én nagy napra ébredt Baktalórántháza lakossága. Az amúgy borongós, esős napon került átadásra Baktalórántháza megújított városközpontja. Délután két órakor a régi/új Művelődési Központ színházterme zsúfolásig megtelt az érdeklődő nagyközönséggel.
Először a történelmi egyházak helyi vezetői felszelték, majd megáldották az új épületet.
Tállai András, a Belügyminisztérium Önkormányzati Államtitkárság vezetője ünnepi beszédében kiemelte, hogy városunk, Nyírbakta és Lórántháza 80 évvel ezelőtti egyesülése óta, a legnagyobb fejlesztéseket és beruházásokat (Járóbeteg Szakellátó Központ, Városközpont rehabilitáció…stb) az idén 2011-ben valósította meg, mely méltán rászolgált arra, hogy az új önkormányzati törvényben megfogalmazott járási központok egyike lehessen majd.
Pajna Zoltán, az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács elnöke köszönőjében kiemelte, hogy mindig a jövőnek építünk, ezek a fejlesztések fennmaradnak a hálás útódainknak. Ekkora méretű fejlesztési lehetőség nincs minden évben, de bíztatta a jelenlévő szomszédos polgármestereket, hogy pályázzanak kitartóan, mert még van forrás a Fejlesztési Ügynökség keretein belül.
Lipők Sándor, térségünk országgyűlési képviselője örül az újabb beruházásnak Baktalórántházán, kifejtette, hogy ez bizony egy közös akaratból és elszántságból született, régi vágya volt már Baktalórántháza vezetésének, hogy felújítsa a városközpontot.
Kincs Géza, a Baktalórántháza és Vidéke Áfész elnöke és Nagy Lajos, Baktalórántháza polgármestere kifejtették részletesen a rájuk eső beruházások és fejlesztések megvalósulását.:
A Baktalórántháza és Vidéke Áfész:
A 820 Hrsz. alatti ÁBC felújítás bővítése, magas tetővel való ellátása,
a Kovács Üzletház magas tetővel való ellátása
és az italdiszkont magas tetővel való ellátása.
Elnök Úr beszámolt arról is, hogy megállapodtak az OTP Zrt.-vel és a régi „Zöldfa Étterem” helyén (az épület egy részében) 2012. II. negyedévében beköltözik a helyi OTP fiók. Az épületet addigra felújítják kívül-belül.
Baktalórántháza Város Önkormányzata:
1) Kettő darab buszöböl-pár építése aszfalt burkolattal 1.800 m2 felülettel, kiemelt szegély készítése padkarendezéssel, 420 m2 peron valamint járda térburkolása, környezetrendezés.
2) Városháza környezetében 370 m2 térkő burkolatú gépjármű parkoló építése 30 db hagyományos és 2 db mozgáskorlátozottak részére fenntartott férőhellyel, aszfalt burkolatú bejáró és közlekedő út építése 540 m2 felülettel, víznyelőkkel, szegélyekkel, táblákkal, kiegészítőkel. Városháza épület tagolt homlokzatának színezése 925 m2, 53 db külső nyílászáró cseréje, bádogos szerkezetek felújítása, javítása. Városháza előtt lévő gyepráccsal burkolt parkoló elbontása, és 360 m2 térkő burkolatú gépjármű parkoló építése 23 db férőhellyel, szegélyekkel, kiegészítőkel.
3) Meglévő óvoda épület 780 m2 tető átfedése kiegészítőkkel, homlokzat hőszigetelése 520 m2-en, 48 db külső nyílászáró cseréje, bádogozási munkák, üzemen kívüli kémények visszabontása födémig.
4) Meglévő térségi igazgatási- és könyvtár épület tetőhéjazat cseréje (690 m2), homlokzat vakolatjavítása színezéssel (480 m2), külső fa nyílászárók felújítása, bádogozás.
5) Kistérségi Szociális Központ épületének külső felújítása: tetőhéjazat cseréje (590 m2) a szerkezet megerősítésével, homlokzat vakolatjavítása színezéssel (460 m2), 30 db külső nyílászáró cseréje, bádogozás.
6) Kistérségi Szociális Központ épülete előtt park kialakítása 160 m2 térburkolással, szegélyekkel, kerti bútorokkal, virágládákkal, gyepesítéssel, tereprendezéssel.
7) Meglévő 401,42 m2 hasznos alapterületű művelődési ház teljes körű külső és belső felújítása és átalakítása, valamint egy kettőszintes épületrésszel történő bővítése, mely szerint a földszinten 209,83 m2 hasznos alapterületű szolgáltató házzal, az emeleten 264,77 m2 alapterületű előadóterem, iroda és szociális helyiségekkel.
Térfigyelő rendszer kiépítése a városközpont frekventált területein. (16 db kamera)
Az átadó ünnepség fényét növelték a Talán Teátrum művészei valamint a baktalórántházi Zene Mindenkié Egyesület és a Vay Ádám Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Kamarakórusának koncertje.
Kissné Szűcs Mariann
A projekt zárórendezvényén készült képeket a város honlapján tekinthetik meg.