A betlehemi láng fényében ott volt közöttünk Jézus. Mint egy nagycsalád, gyűlt össze teljes házzal a közönség a megtisztelő helyszínen, hiszen, a szépen megújult művelődési központ felavatása után mi tarthattuk itt első ízben rendezvényünket. Felemelő pillanatok hoztak a megható karácsonyi történetek, versek, énekek. Szívünkig ért a Tordai család zenés műsora, mint ahogy a Kökörcsin Citera Népdalkórus gyermekeinek énekszámai is. Citera-szóra az egész tömeg együtt énekelte: – a Mennyből az angyal-t…. Ökumenikus szervezet révén, ezen a Karácsonyon Csonka Tibor, református tiszteletes osztotta meg adventi és karácsonyi gondolatait az ott lévőkkel.
Szeretnék köszönetet mondani minden keresztény társamnak, a tiszteletes úrnak, minden szereplőnek, gyermekeknek, felkészítőknek, hogy vállalták ezt a vasárnap délutáni szolgálatotés azoknak is, akik kezük munkájával tettek szolgálatot. Ez a délután már magában egy nagy karácsonyi ajándék volt mindannyiunk számára! – írta Némethné Csubák Éva, a Keresztény Értelmiségi Szövetség elnöke.