A Vay Ádám Gimnázium 9. b osztálya először Bogdán Gabriella osztályfőnöktől hallott a pályázati lehetőségről. A hirdetés kulcsszava mindenkit fellelkesített, mert éppen ránk illett: „Keressük a legszuperebb osztályközösséget!”. A 3 oldalas bemutatkozónk elnyerte a szervezők tetszését, ezért meghívtak minket az 5. Kamaszfesztiválra.
Hosszas előkészület és délutánokig tartó próba előzte meg a fellépésünket. A bemutatkozó darabunk 3 táncból állt: cha-cha-cha, cigány és modern tánc, valamint összekötő szövegként versben mondtuk el, milyen az életünk a Vay falai között.
Folytatják a fesztivált
A fesztiválnak a Petőfi híd lábánál található Zöld Pardon rendezvényközpont adott otthont. Összesen 6 csapat érkezett, voltak, akik Pestről, mások Komárom megyéből, mi pedig Szabolcsból. Sok jó darabot láttunk, amiből a következő év csibeavatójára és esetleg egy szalagavatóra is meríthetünk ötleteket. Nagy sikert aratott a műsorunk, ami nem csoda, hiszen mindenki a maximumot nyújtotta a színpadon. Nyereményként 3 napos bérletet kaptunk a májusi, tiszafüredi Kamaszfesztiválra
Utunk ezután az Iparművészeti Múzeumba vezetett, ahol csodálatos oszmán-török szőnyegeket, valamint gyűjtők páratlan gyűjteményeibe tekinthettünk be. E káprázatos kalandozás után visszaindultunk a Nyugati pályaudvarra. Bár fáradtak voltunk, ez sem vette el a kedvünket attól, hogy a haza úton is jól érezzük magunkat!
Az emlékezetes pillanatok és a közös élmény még jobban összeforrasztotta az osztályközösségünket. A „Legszuperebb osztályközösség” címet így is magunkénak érezzük.
Szeretnénk köszönetet mondani támogatóinknak : Nagy Lajos polgármesternek, a baktalórántházi polgármesteri hivatalnak, Bagoly Albert igazgatónak és osztályfőnökünknek, Bogdán Gabriellának.
Kántor Henrietta és Orosz István 9.b, Vay Ádám Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium, Baktalórántháza
Felkészító tanár: Barsy Csabáné