Bál Baktalórántházán
Közel félezer vendég fogadta el szombaton a baktalórántházi Vay Ádám középiskola és az Esély Európába Alapítvány kuratóriumának meghívását, amely az iskola Naményi úti sportcsarnokába szólt.
Az iskolabál 19 órakor kezdődött a tanári énekkar előadásával, amit a kótaji Szalonka Citera Zenekar műsora követett. A Bergován Dávid vezette együttes óriásit alakított, méltán kapott hatalmas tapsot az ünneplőbe öltözött, megterített asztaloknál helyet foglaló vendégektől. Nagy sikert aratott a 12. c osztály is, iskolánk végzősei szalagavatójuk nyitó táncát mutatták be, majd parkettre csábították a vengégeket.
Hajnalig szólt a talpalávaló a Kazár Pál vezetésével színpadra lépő Dimenzió együttesnek köszönhetően. Egymást követték a hazai és külföldi slágerek, a romantikus, lassú és a dinamikus, gyors dalok, mindez számtalan hangszer és előadó segítségével forrt össze fülsimogató, teljes egésszé.
A 11. évfolyam Panziós, falusi vengéglátó szakos diákjai különleges előétellel, vacsorával és desszerttel kedveskedtek a bálozóknak, nem beszélve az éjfélkor szervirozott lórántházi finomságról. Hogy mi került az ünnepi asztalra, egyelőre maradjon titkok, majd felfedjük egy újabb cikkben!
Nagy Klaudia 10. AJ