Tudatos fogyasztókat nevelnek

Pappné Turik Tímea és Keszthelyi Nikoletta
Pappné Turik Tímea és Keszthelyi Nikoletta - © Fotó: Zubályné Szilágyi Erika
Magy – Az oklevél mellé egy Okosbolt nevű ­társasjátékot is kapott az oktatási intézmény.

A „Fogyasztói tuda­tosságra nevelő iskola” címről szóló elismerő oklevelet vehette át a napokban ­Keszthelyi Nikoletta fo­gyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkártól a Magyon működő Palásti László Általános Iskola és Óvoda.

Igyekszünk felhívni a figyelmüket a veszélyforrásokra.” Pappné Turik Tímea

Beépítik a tanórákba

A pályázatot a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2016 őszén írta ki először azzal a céllal, hogy díjazzák azokat az oktatási intézményeket, amelyek megjelenítik programjukban a fogyasztóvédelmet; a tudatos fogyasztóvá nevelést gyakorlatias, kreatív ­módon beépítik az osztályfőnöki órákba vagy más tanórákba.

Országosan eddig harmincnyolc iskola kapta meg ezt a címet, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében pedig a magyi iskola a negyedik díjazott.

– A fogyasztóvédelem kö­telező jelleggel nem jelenik meg az iskolai tananyagban, ezért is üdvözöljük, hogy vannak iskolák, amelyek ­fontosnak tartják a tudatos fogyasztóvá nevelést; azt, hogy a tanulókban kialakuljon egyfajta szűrő, hiszen ezek a gyerekek lesznek a holnap fogyasztói és vállalkozói – mondta el Keszthelyi ­Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár az oklevélát­adási ünnepségen.

Az iskola a fogyasztói tudatosság kérdését több irányból is megközelítette. A pályázatban bemutatták, hogy nagy hangsúlyt fektetnek a környezettudatos magatartás, az egészséges életmód kialakítására, és kiemelt fontosságú az alapvető pénzügyi ismeretek átadása, valamint a biztonság is. Az ismeretek átadását érdekes, gyakorlatias programokon keresztül valósítják meg a pedagógusok.

– Évente témaheteket szervezünk az egészséges életmód, a tudatos pénzhasználat és a fenntartható fogyasztás témakörében. Az idén a természeti- és épített környezet védelme, a tudatos vásárlás és fogyasztóvédelem is középpontba kerül. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a gyerekekkel megismertessük, mit jelent a biztonságos internethasználat, igyekszünk felhívni figyelmüket az esetleges veszélyforrásokra. A pályázatban tett vállalásunk szerint a fogyasztóvédelem, illetve a fogyasztói tudatosságra nevelés a tanórákba beépítve is hangsúlyosabban meg fog jelenni, elsősorban tevékenységbe ágyazottan, interaktív módon – mondta el Pappné Turik Tímea, az iskola igazgatója.

Meghívás a laborba

A Nemzeti Fejlesztési Mi­nisztérium, a fogyasztóvédelmi hatóság és civil szervezetek által nyújtott háttéranyagok is segítenek a fenti célok megvalósítá­sában. Keszthelyi ­Nikoletta az oklevél mellett egy Okosbolt nevű társasjátékot is átadott, majd meghívta az iskolát a termékbiztonságot vizsgáló fogyasztóvédelmi laborokba.

– KM –


Értéket is közvetít

A díj nem csak az iskola, de a település számára is ­fontos elismerés.

Kovács ­Sándor ország­gyűlési képviselő ­gratulált ahhoz, hogy ­Magyon olyan iskola működik, amely nem csak is­mereteket, de a szemléletformálás által ­valódi értéket is közvetít. A Palásti ­László Általános ­Iskola fenntartója 2012 óta a Hit Gyülekezete a ­magyi önkormányzat együttműködő támogatásával.



Baktalórántháza.
SZON.HU






hirdetés