Baleset Nyírbátor és Máriapócs között – Szemtanúkat keres a rendőrség

Baleset Nyírbátor és Máriapócs között – Szemtanúkat keres a rendőrség
© Fotók: police.hu
Nyírbátor, Máriapócs – A Nyírbátori Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri.


A Nyírbátori Rendőrkapitányság 15060/372/2017. bűnügyi számon cserbenhagyás vétség megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást. Egy eddig ismeretlen sofőr 2017. március 18-án 18 óra 30 perc körül egy ismeretlen típusú és hatósági jelzésű személygépkocsival közlekedett a 4911-es számú úton Nyírbátor irányából Máriapócs felé. Haladása során a 28. kilométerszelvényben vele szemben Suzuki Swift típusú személygépkocsival közlekedett egy 32 éves teremi nő, akivel egymás melletti elhaladásuk során a bal oldali visszapillantó tükreikkel összeütköztek. A baleset következtében személyi sérülés nem történt, csak anyagi kár keletkezett a Suzuki járműben, melynek a bal első ablaküvege és a visszapillantó tükre megrongálódott. Az ismeretlen gépkocsi sofőrje az ütközést követően a helyszínről megállás nélkül tovább hajtott Kállósemjén irányába.

A rendőrség a baleset körülményeinek tisztázása érdekében várja azoknak a jelentkezését, akik az eseménynek szemtanúi voltak, vagy azzal kapcsolatban bármilyen információval rendelkeznek. Jelentkezni lehet a Nyírbátori Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán személyesen, telefonon a 06-42-524-600 hívószámon, vagy a 107-es, 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén. Névtelensége megőrzése mellett a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán is bejelentést tehet.

– Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság –








hirdetés