Fiatalok a balkányi mélyvízben

Fiatalok a balkányi mélyvízben
Balkány – Az első hat hely valamelyikét tűzték ki célként a hamarosan kezdődő bajnokságban.

Balkányban volt idő, amikor listavezetőként nagyobb álmokat szövögettek, aztán új utat választottak. Az előző megyei első osztályú kiírásban lerakták egy merőben más összetételű csapat alapjait, az alkotó munka szokás szerint Mirgai Lászlóra hárult. A nyolcadik idényére készül az együttesnél, ahol ismét sok frissen igazolt játékost kell beépítenie. Különböző indíttatásból öten intettek búcsút (Sallai Márk, Kondor Milán, Simon Szabolcs, Tóth Erik, Ádám Dénes), az érkezők táborát pedig heten erősítik.

– Fehérgyarmatról három játékost igazoltunk: Vistyák Györgyöt, Vajda Artúrt, míg legutóbb Molnár Ferencet. Szintén megyei első osztályú együttesből jött hozzánk Tóth Zoltán (Rakamaz) és Posta Norman (Dombrád). Két tizenhét esztendős játékos, Parádi Botond és Dudás Martin a nyíregyházi utánpótlásnevelő egyesülettől, a Filóból érkezett – sorolta Mirgai László. – Nincs rajtunk nagy nyomás, a mélyvízben a fiataloknak minél jobban helyt kell állniuk. Ez azt jelenti, hogy az első hat hely valamelyikére szeretnénk beérni, azon belül nincs konkrétan meghatározva, hogy hol végezzünk. Legyen markáns arculata a csapatnak, és minél inkább kiszolgáljuk az idegenbe is szép számmal elkísérő közönségünket. Hasznosnak ítélem meg a hétvégi, tiszalöki Gáll József-emléktornát, ahol a második helyet szereztük meg, ahol nem a pozíció volt a fontos, hanem a gyakorlás és a méltó megemlékezés. A hétvégén Vásárosnaményban játszunk Magyar Kupa-mérkőzést, rá egy hétre pedig Mátészalkán kezdjük a bajnoki szezont. Az utolsó simításokat végezzük, időarányosan jó úton haladunk.

LTL



Balkány.
SZON.HU






hirdetés