2012.06.29 18:56; Frissítve: 2012.06.29 19:25


Balog Zoltán: a kormány segíteni akar a mélyszegénységben élőknek

Miskolc, 2012. június 29., péntek (MTI) – A kormány segíteni akar a mélyszegénységben élőknek, hogy kitörhessenek kilátástalannak tűnő helyzetükből – jelentette ki az emberi erőforrások minisztere pénteken Miskolcon.

alt hiba beküldése

A kidolgozott intézkedések a tanulási, munkavállalási és lakhatási feltételek javítását, az egészségügyi ellátáshoz való jobb hozzáférést tartalmazzák – mondta sajtótájékoztatóján Balog Zoltán.

A mélyszegénység romákat és nem romákat egyaránt érint a vidéki Magyarországon. Ha megkezdődnek ezek a programok, két-három év múlva már lényegesen javulhat a mélyszegénységben élők helyzete – fűzte hozzá.

Kitért arra is, hogy ma már csaknem 200 ezren dolgoznak a közfoglalkoztatásban, Észak-Magyarországon ennek a programnak különösen jelentős a szerepe.

Éppen a tárcához tartozó területekre – az egészségügyre, az oktatásra, a kultúrára, a társadalmi felzárkózásra – kell Észak-Magyarországon különösen nagy hangsúlyt fektetni. Amikor hiányzik a tőke, nem megfelelő az infrastruktúra és a vállalkozói környezet, még inkább az emberi erőforrás adta lehetőségekre kell koncentrálni. Az emberi erőforrás Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a régióban mindenképpen “ásványkincs”, amelyre építeni lehet. Az állapota, a minősége azon múlik, milyen az egészségügy, az oktatás, és milyen a társadalmi felzárkózás – jelentette ki a miniszter.

Balog Zoltán kitért a gyermekjóléti feladatokra is, fontosnak nevezve a szemlélet formálását, a diszkrimináció elleni küzdelmet.

Demeter Ervin kormánymegbízott úgy fogalmazott: tizenhét szakigazgatási szerv került a kormányhivatalhoz, így – mint mondta – “tizenhét szemüvegen keresztül” láthatja a hivatal a problémákat, átfogó képet alakíthat ki a megye helyzetéről, illetve állíthatja össze a cselekvési programot.

- MTI -

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Betti, a nap szépe

Barbi 19 éves miskolci végzős diáklány. A fotózás napján ünnepelte születésnapját, de a fotókat ő küldi ajándékba barátjának és Mininek.
tovább »


Login2