Balszerencsésen alakult az elmúlt hét vége Michelisz Norbert számára az angliai Donington Parkban. A túraautó-világbajnokság magyar versenyzője életében először versenyezhetett a patinás ringen, de pont nélkül kellett távoznia mindkét futamról.
Már a szombati időmérő sem sikerült jól: a Zengő Dension Team pilótája kockáztatott az esős időben, ám próbálkozása nem jött be, így csak a tizennyolcadik helyen végzett. A vasárnapi első futamon szépen jött előre, ám egy kanyarban – előzés közben – hibázott, megpördült, és visszaesett a mezőny végére. Kihajtott a boxba, ahol a szerelők vették kezelésbe versenygépét, s már csak a futam legvégén térhetett vissza a pályára.
A második futamon Michelisz tíz helyet lépett előre rajtpozíciójához képest, s már a nyolcadik helyen autózott, amikor a mögötte haladó Poulsen nekiment és kiforgatta. A magyar fiú végül a tizenkettedik helyen zárta a viadalt. Mindkét futamot a Chevrolet versenyzője, Yvan Müller nyerte meg.