Baltával és gyertyával…

Baltával és gyertyával…
Évek óta komoly aggodalommal tölt el az egyre szélsőségesebbé váló időjárás, s nem elégít ki az sem, hogy csupán a globális felmelegedés számlájára írják magyarázatképpen az egészet. Néhány éve még döbbenettel olvastam az Amerikából érkező híreket a tyúktojás, majd már kislabda nagyságú jégről, s borzalommal néztem a felvételeket a letarolt városokról, ahol nem hogy kő kövön, de még levél se maradt a fákon. Matyasovszki József jegyzete.

S tessék, lassan begyűrűzik ez is. A lakásomon 8 tetőtéri ablak szórja a fényt az emeleten – többnyire alvás céljából – tartózkodókra: csoda, ha rettegek? Vízirevüt rendezhetnénk a tetőtérben, ha egyszer egy szupercella – amiről korábban csak a filmekben hallottam – épp a fejünk felett szeretne könnyíteni magán.

Nemrég a saját szememmel láthattam a nagyhódosiak, a rozsályiak, a méhtelekiek szemében is a rémületet, ha csak szóba került, mit éltek át. Megértettem, mit érezhettek, amikor béka pancsikolt vidáman a nappaliban, élvezve a helyzetet, s szitává lőtte a jég az oldalainál nyitott kocsibeállót, nappal is csillagos égboltot varázsolva a bevert szélvédőjű négykerekű fölé. Elszomorít, hogy aki szegény, katasztrófahelyzetekben is mindig az a legszegényebb, s gyönge nejlontakaróval a feje fölött imádkozik az égiekhez könyörületért.

Elmondták, sokan kinn hagyják az udvaron a baltát, élével az ég felé, hátha felaprítja a jeget. Megmosolyogtató? Dehogy! Amint az sem, hogy a hívő emberek konyhaasztalán egész nap engesztelő gyertya ég. A jövőben, ha kell, hajlandó vagyok én is gyújtani értük (magunkért?) egyet, mert ha így romlik a légköri helyzet, már tényleg csak a jó isten segíthet rajtunk.

Matyasovszki József








hirdetés