“Bántónak érezzük a megfogalmazást” – Nem minden nő laikus, ha az autóról van szó

“Bántónak érezzük a megfogalmazást” – Nem minden nő laikus, ha az autóról van szó
© Illusztráció: getty images
Ököritófülpös – Olvastam a Szabolcs Online-on november 7-én megjelent „Hét fok alatt jöhet a téli gumi” című cikket, amelyben a nyilatkozó telepvezető többek között azt javasolta a „laikusoknak és a hölgyeknek”, hogy autójuk gumijait szakemberrel véleményeztessék a használhatóság szempontjából – írja olvasónk.

Sértőnek és bántónak érzem ezt a megfogalmazást, hiszen a nőket külön kiemelte, mint akik nem is laikusok, hanem nők… Azt gondolom erről, hogy mindkét nem jogosítvánnyal, gépkocsival rendelkező tagjai között van a témában laikus, hogy melyik nemnél mennyi, az szerintem nem mérhető. Magam is nő vagyok, évtizedek óta vezetek balesetmentesen, és nem csak a lakóhelyemen közlekedek! A gépkocsink téli-nyári gumicseréjét is én intézem, mert a férjem betegsége okán neki erre nincs lehetősége. Tény, hogy mi, nők a műszaki dolgokban kevésbé vagyunk járatosak, de ezért még nem szabad általánosítani. Az is tény, hogy a férfiak között is akad olyan, aki a legapróbb műszaki dolgok megoldásáért is szerelőhöz fordul. A magam és a velem egyetértő nők nevében vetettem papírra soraimat, tisztelettel.

– Borzován Józsefné (Tisza Katalin), Ököritófülpös –


Illusztráció: Pixabay
Nyíregyháza - Két hete, hogy beállt a téli átállás dömpingje a nyíregyházi First Stop Csernyik Gumiszerviznél, ottjártunkkor a cég udvara sem volt elegendő, hogy a beérkező gépjárműveket fogadja. - Kellemes, hosszú őszünk van, s mindenki egy kicsit az utolsó pillanatra hagyta a gumicserét, holott...








hirdetés