„Barátságosabbá” válik a gyermekosztály Kisvárdán

Adományátadás – balról a harmadik Hegyi Henrik főigazgató
Adományátadás – balról a harmadik Hegyi Henrik főigazgató - © Fotó: magánarchívum
Kisvárda – Az egész országot megmozgatta a K&H Gyógy­varázs területi pályázat, amelyen a helyi közösségek dönthették el, hogy a lakókörnyezetükben működő egészségügyi intézmények közül melyik gazdagodhasson a gyermekek vizsgálatát és gyógyulását könnyítő műszerekkel.

A 9 millió forintos támogatásról 240 ezer szavazat döntött, aminek köszönhetően az ország 25 gyermek­egészségügyi intézménye, köztük – területi győztesként – a kisvárdai Felső-Szabolcsi Kórház is támogatást kapott.

– A nyertesek a bruttó 350 000 forintot mindennap szükséges eszközök beszerzésére fordíthatják, de most először arra is lehetőség volt, hogy a műszerek beszerzése mellett a váróterem, a vizsgáló vagy a kórház barátságosabbá, otthonosabbá tételét is megvalósíthassák – tette hozzá Békési Gáborné.

– Minden cselekedetünket átszövi az alábbi gondolatunk: egészséges mindennapokat teremteni a betegeinknek. Ezt egyedül nehéz megvalósítani, de a támogatóinkkal együtt sikeresebbek vagyunk – fogalmazott dr. Hegyi Henrik, a Felső Szabolcsi Kórház főigazgatója, aki lapunknak elmondta: a támogatásból a gyermekosztály függönyeit cserélik le, így hangulatosabbá, barátságosabbá varázsolják azt.

KM








hirdetés