Bazseválnak a rózsáknak

Szepesi Adél még 2002-ben ültette el az első bazsarózsáját – azóta sem bánta meg
Szepesi Adél még 2002-ben ültette el az első bazsarózsáját – azóta sem bánta meg - © Fotó: szerző
Nyíregyháza – Sóstóhegyen megtudtuk: a fás szárú bazsarózsa lassan növekvő, terebélyes cserje.

Császárfa (ami több mint hatméteres), „megbokrosodott” bazsarózsa és még ki tudja mennyi virág, bokor és fa ékesíti a Sóstóhegyen élő Szepesi család gyönyörű kiskertjét. Kiskert? Mit is beszélünk? A közel hatszáz négyszögölön elfekvő növényorgia minden egyes egyedét féltő gondoskodással nevelgeti a hetvenedik életévén túl járó Adél, akit nyugodtan nevezhetünk a kert „nagyasszonyának”. Persze a férje, Emil bácsi (közel a nyolcvanhoz) sem akar lemaradni oldalbordájától. Pénteki ottjártunkkor nem volt rest megemlíteni: éppen elromlott az a fránya fűnyíró, emiatt a damilos szegélynyíróval volt kénytelen „nekimenni” a fűnek, ezért is a zöld gumicsizma lábán.

Félárnyékos helyen

– A fás szárú bazsarózsáról tudni kell, hogy lassan növekvő, terebélyes cserje, amely április közepétől hozza hatalmas virágait. Ellentétben évelős változatától, félárnyékos helyen is jól érzi magát. Lényeges, hogy tápanyagban gazdag talajt biztosítsunk a számára. Védett helyre ültessük, szoliterként vagy ágyásban, háttérnövényként nevelgessük, mert magassága elérheti akár az 1,2 métert is, és várhatóan ugyanilyen széles is lesz. Érdemes a közelébe kisebb növésű évelőket, örökzöld puszpángot vagy tujagömböket ültetni. A fiatal cserje fagyérzékeny, ezért télen takarjuk le. Ne ültessük mélyre és ha lehet, ne ültessük át, mert azt nem igazán szereti. Metszést nem igényel – sorolta a bazsarózsával kapcsolatos hasznos tanácsokat Szepesi Adél, akiről a hosszas beszélgetés során kiderült: három gyermekkel és öt unokával áldotta meg őt az ég, a hatodik csemete éppen úton van. Emil bácsi lakatos szakmával büszkélkedhet, sokáig szakoktató volt, majd iparos megyei titkár. Kiderült róla az is, hogy egy igazi ezermester, ami a keze ügyébe kerül, mindent megjavít, sőt, bútorokat is restaurál.

Hamar megszeretik

– Ha valakinek nincsen bazsarózsája a kertben, érdemes ültetnie, kipróbálnia, mert biztosak vagyunk benne, hogy a kertbarátok hamar megszeretik ezt a növényt – állította egyöntetűen a Szepesi házaspár.

Mit is érdemes tudnunk a fás szárú bazsarózsáról?

A fás bazsarózsa (Paeonia suffruticosa) Északnyugat-Kína hegyvidékein, üde lombos erdők tisztásain él vadon. Kínában és később Japánban is már, több mint kétezer éve kultúrába vették, és fajták hihetetlen gazdagságát állították elő. Kis termetű cserje. A május első felében nyíló virágai a hófehértől a rózsaszín és a piros különböző árnyalatain keresztül a feketésbordóig terjednek. Egyes fajták telt, mások félig telt vagy szimpla virágúak, ez utóbbiak sárga porzótömege is díszítő. Nemesítése Európában tovább tartott és tart, Paeonia suffruticosa néven ma már gyakran annak más Paeonia fajokkal alkotott hibridjeit forgalmazzák. Mélyrétegű, tápdús, laza talajt és védett, meleg, napos fekvést kíván. Emiatt elsősorban házi kertekbe vagy reprezentatív parkokba való magányosan vagy ritkás csoportokba telepítve.

Szaporítani Paeonia lactiflora gyökérdarabokra oltással augusztus végén-szeptember elején lehet. Magja általában két év múlva csírázik, ám az azonnal nyíló oltványokkal ellentétben a magoncok csak 4-5 év múlva kezdenek virágozni.

KM-TG



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés