Bearanyozták az ünnepet

Miskolc – Arany, ezüst és bronz emlékérmeket adtak át a hallgatóknak. “ A legnagyobb elismerés az egyetemi éveim alatt, az Ózdi Acélművek erősíti bennem, hasznos a tevékenységem. ”   Video

Ünnepi Egyetemi Szenátus ülést és tanulmányi díjkiosztót tartottak a Miskolci Egyetemen a március 15 –ei megemlékezések keretében. A rangos eseményen a Rektor és a karok dékánjai egyetemi öltözetben vonultak fel, a rektori –dékáni lánc, talár és a forradalom jelképe, a kokárda sem hiányzott viseletükből. A vendégek soraiban tudományos egyesületek tagjai, nagy cégek vezetői is helyet foglaltak.

Az ünnepi műsor keretein belül a Bartók Béla főiskola fúvósainak játéka és a szavalás mellett, pénteken adták át a legmagasabb tanulmányi elismeréseket is. Mind a hat kar dékánja rangos elismeréseket osztott ki a legeredményesebb hallgatók között. A legnagyobb elismerés a Tanulmányi Emlékérem arany fokozata jelentette, de az ezüst és a bronz is megtisztelő jutalomnak számít. A Dícsérő Oklevelek mellett a nagy cégek és tudományos egyesületek is kifejezték elismerésüket, támogatásukat a jövő szakemberei felé. A Magyar Kémikusok Egyesülete és az Ózdi Acélművek Kft. is díjakat osztott ezen a napon. – Számomra ez a legnagyobb elismerés az egyetemi éveim alatt, hiszen az egyik vezető cég erősíti bennem, hogy hasznos a tevékenységem. Nyilván fontos a díj anyagi vonzatta, hiszen nekünk egyetemistáknak mindig jól jön a támogatás, de ettől sokkal fontosabb, hogy az Ózdi Acél Díj jó pont lesz, akkor is, mikor állást keresek – magyarázta Nehézy Péter Dániel negyed éves kohómérnök.








hirdetés