kosárcsapat
Kosár- és kézilabdában is beindította Kitekintő Programját a Nyírsuli Kft., amelynél azt szeretnék elérni, hogy a megyei bázisokról a legtehetségesebb gyerekek idővel, döntően középiskolás korban bekerüljenek a nyíregyházi műhelybe.
A program közös, a két sportág helyzete azonban más-más. Kosárlabdában az a cél, hogy az országos szövetség akkreditálása előtt álló akadémiába előképzett gyerekek kerülhessenek be, ezért szerződtek több általános iskolával: a záhonyiakkal (testnevelő: Bodnár György), a nagyecsediekkel (Csáki Zoltán), a mátészalkaiakkal (Vida Miklós), illetve a már Borsodban található sátoraljaújhelyiekkel (Móré Csaba János). Ezeken a helyeken még csak most indult be vagy nagyon korai szakaszban tart a szakmai munka, de a programban résztvevő iskolák közötti minibajnokságok segíthetik a gyerekek fejlődését.
Kézilabdában más a helyzet, hiszen a Kitekintő Programba bekerült Tiszavasváriban (edző: Halász László), Kisvárdán (Simák György), Nyírbátorban (Weibli Zoltán), Mátészalkán (Torma Tamás) és Fehérgyarmaton (Peterman István) is komoly hagyománya van a sportágnak, így itt nem a beindításon, hanem a tehetséggondozáson van a hangsúly.
A Nyírsuli Kft. vezetői, Takács Sándor ügyvezető igazgató és Sitku Ernő utánpótlás szakmai vezető is reméli, hogy a kör szélesedni fog és kölcsönös elégedettségben dolgozhatnak majd együtt a felek.
- Bodnár Tibor -