Belehalna, ha szétesne a csapat

Szó szerint összeállt a nábrádi csapat, amely a bajnokság megnyerése után hosszabb távra tervez a megye kettőben
Szó szerint összeállt a nábrádi csapat, amely a bajnokság megnyerése után hosszabb távra tervez a megye kettőben - © Fotó: tudósítónktól
Nábrád – A Nábrád meggyőző teljesítménnyel nyert bajnokságot, nem kérdés a folytatás.

A jóhoz könnyű hozzászokni. Márpedig a nábrádiaknak csupa szép dologban volt részük. Legalábbis futballfronton. A megyei harmadosztály Szamos-csoportban csont nélkül, veretlenül nyert bajnokságot a csapat. Mivel huszonhat fellépéséből mindössze kettő végződött döntetlenre – nincs miről beszélni. Azaz, mégis van, hisz minimum megsüvegelendő a Végh András irányította gárda teljesítménye.

Katona Miklós egyesületi elnök

– Ilyen még nem volt a Nábrád történelmében, hogy veretlenül zárjuk a szezont, holott korábban nagyon erős csapata is volt a településnek, amely a megye egyben is játszott – jelezte Katona Miklós egyesületi elnök. Ha valaki, ő aztán igazán tudja, anno oszlopos tagja volt az első osztályban is megfordult társulatnak. – Megígértem, amennyiben vereség nélkül végzünk az élen, sportbált tartunk, így most muszáj tartani a szavamat. Három évet töltöttünk a harmadosztályban, megfizettük a tanulópénzt, amire újra összeállt egy ütőképes keret. Ehhez szükséges volt, hogy az elmúlt időszakban több régi futballista visszatért, velük tovább erősödtünk. Különlegesnek mondható, hogy a nábrádi testületen kívül környező falvak, Panyola, Olcsvaapáti és Kérsemjén hivatala is segít bennünket, emellett több kisebb támogatónk, valamint negyvennégy bérleletesünk van. Ezt nagyon meg kell becsülni. Másként nem is boldogulnánk, ráadásul szerencse, hogy helyen nagyon szeretik a focit.

Több, hasonszőrű egylettel szemben nem kérdés, hogy a Nábrád feljebb lép. Annál is inkább, mivel a Végh-brigád a Magyar Kupában megmutatta, egyáltalán nem lebecsülendő alakulat. A megyei selejtezőben a Szatmár Unió, Záhony, Tyukod trió, tehát kivétel nélkül magasabb osztályú ellenfél kiejtése után az Ibrány állította meg a szatmáriakat.

– Ha visszakoznánk szinte biztos, hogy szétesne a csapat, abba pedig én belehalnék – nyomatékosította Katona Miklós. – Három-négy játékos érkezhet, azok, akik korábban ugyancsak szerepeltek már nálunk. Hogy ez sikerül vagy nem, még a jövő zenéje, az viszont egyértelmű: szeretnénk hosszabb időre megkapaszkodni a megye kettőben.

KM-KT

Címkék: , ,







hirdetés