„Belül fényesebb vagyok, mint valaha”

Ágoston Ildikó
Ágoston Ildikó - © Fotó: Pusztai Sándor
Nyíregyháza – Ágoston Ildikó rengeteget dolgozik, tanul, táncol, sportol – és egyre többet mosolyog. Interjú a Szabolcs Néptánc Egyesület elnökével.


A határon túlról és hazánk minden szegletéből érkeznek néptáncosok az április 6–7-ei budapesti Országos Táncháztalálkozóra, ahova mintegy tízezer érdeklődőt várnak a szervezők. A kétnapos rendezvényen tánctanítás és táncház, előadások, kiállítások és kirakodóvásár, valamint nagyszabású gála várja a néphagyományok és népművészetek szerelmeseit. A program különlegessége, hogy minden évben bemutatkozik a nagyközönség előtt több táncos família – az idén a nyíregyházi Ágoston család is köztük lesz. Ennek kapcsán beszélgettünk családról, táncról, munkáról, tervekről és célokról Ágoston Ildikóval, a Szabolcs Néptáncegyüttest fenntartó egyesület elnökével.

Nagy családba született, kilenc testvére van. Hogyan emlékszik a gyermekkorára?
Édesapámat sokan ismerik a városban, kisiparos férfiszabómesterként kereste a kenyeret, édesanyám most is a Móricz Zsigmond Színházban dolgozik. Hála Istennek, mindketten nagyon jó szellemi frissességnek örvendenek nyolcvanon túl is. Gyermekként nem tudtam, mit jelent szegénynek vagy gazdagnak lenni. Bár nem dúskáltunk a javakban – például mindig a testvéreimtől örököltem a ruháimat –, megvolt a szeretet közöttünk. Édesanyám nagyon vallásos, mi is ebben a szellemiségben nevelkedtünk. Ó, mennyit ágáltam gyermekként a bibliaórák, istentiszteletek ellen, amikre akkor is mennem kellett, ha nem akartam! Sokszor nem tetszett, hogy ott kell ülnöm a felnőttek között, nem is mindig értettem a Biblia szavait. Ennyi év távlatából azonban, megélve több válságpillanatot és érzelmi krízist, hálás vagyok a szüleimnek, mert visszaköszön az az erkölcsi és hitalap, amit kaptam tőlük, általuk.

Az Ágoston családból hobbi­szinten huszonegyen néptáncoltak vagy -táncolnak a mai napig. Honnan ez az elköteleződés?
Van, aki sorozatokat néz, mások kijárnak focimeccsekre, van, aki hímezni szeret, szóval mindenkinek van hobbija. Nekünk, nekem a néptánc az. Minket nem engedtek fiatal lányként sehova, emlékszem, tizennyolc évesen randira kérezkedtem el este hétkor, amire édesapám azt mondta, hogy rendben, de nyolcra otthon kell lennem. A néptánc ellen azonban nem volt kifogásuk. Engem tízévesen talált meg, Laci bátyám, akit sokan Pergőként ismernek, akkor már javában táncolt. Onnantól, hogy a Szarvasról a Rákóczi utcára költöztünk, hazafelé mindennap el kellett mennem a Zöld Irodaház előtt, ahol az akkor még Szabolcs Volán Táncegyüttes próbált. Mint mondtam, elég szigorúan fogtak minket otthon, de a táncos fiúk sokszor megfordultak nálunk, kedvesek, nyitottak, jóképűek voltak, mindig kacagtak. Egyszer aztán olvastuk a Kelet-Magyarországban, hogy felvételt hirdet a táncegyüttes, és addig duruzsoltunk a húgommal a szüleink fülébe, míg megengedték, hogy jelentkezzünk. Így kerültünk be a nyolcvanas évek elején a Szabolcs gyermekcsoportjába.

Ahogy a néptánc, úgy a tanulás is végigkísérte az életét. Több területen is kipróbálhatta magát, jelenleg is államvizsgára készül.
Tizenhat éves korom óta dolgozom, a Sipkay Barna-­középiskolában érettségiztem, ott szereztem meg a boltvezetői képesítést is. Az első diplomámat az Egészségügyi Főiskolán vettem át, általános szociális munkás szakot végeztem gyermek- és ifjúságvédelmi szakirányon. Nem volt könnyű, hiszen nem sokkal korábban született meg a harmadik gyermekem, de a tanulás minden pillanatát imádtam. Majd a nyírszőlősi iskola szabadidő-szervezőjeként jelentkeztem a Nyíregyházi Főiskolára andragógia-művelődésszervező szakra, levelezőn szereztem meg a második diplomámat. Különösen érdekelnek a társadalomtudományok, ezen belül is a ma aktuális jelenségek, ezért jelenleg a harmadik diplomámat szerzem a Nyíregyházi Egyetem andragógia mesterszakán. Már a szakdolgozatom írásánál tartok. Mindezek mellett nehéz időszaka volt az életemnek az elmúlt húsz hónap a párom hirtelen elvesztése miatt. Nagy belső munkának köszönhetően már nincs annál fontosabb, hogy jól érezzem magam a bőrömben, hogy szeretettel forduljak önmagam és mások felé. Egyszerre volt fájdalmas és szép erre rádöbbenni, ezt megtanulni. Nem tartom magam különlegesnek, egyszerűen annyit érzek, hogy rajtam múlik, hogyan élem az életem. S bár a párom halálakor a lelkem összetört, mint egy tükör, összeraktam, és belül fényesebb vagyok, mint valaha. Igyekszem minden percet megélni.

A tánc mellett számos dologgal foglalkozik. Hogyan tudja ezeket összeegyeztetni?
Sokat dolgozom, gyakran túlvállalom magam, de szerencsére nagy teherbírással és még nagyobb tettvággyal áldott meg a Jóisten. Három felnőtt gyermekem van, főállásban dolgozom Nyírszőlősön, a településrész kulturális életét koordinálom, önkormányzati képviselő vagyok Sóstógyógyfürdő-Sóstóhegyen, vállalkozóként rendezvényszervezéssel foglalkozom, táncolok a Szabolcs Néptáncegyüttesben, önkéntes elnöke vagyok a Szabolcs Néptánc Egyesületnek, rendszeresen sportolok, edzek. Tudom, sok ez így felsorolva, de szerencsére képes vagyok egyszerre több dologra koncentrálni, hatalmas lendülettel végzem a munkám. Jó szervezéssel így is mindenre jut időm, magamra, a családomra, azokra az emberekre, akik megkeresnek a kérésükkel, problémájukkal. Természetesen képes vagyok lecsendesedni és befelé figyelni, sőt igényem is van erre.

Milyen tulajdonságok kellenek ahhoz, hogy ezeket a feladatokat a legmagasabb szinten el tudja látni?
Tudom magamról, hogy túl lendületes vagyok, azonnal észreveszem az emberek szemében, hogy ki az, aki el tud fogadni így, ahogy vagyok, és ki az, aki hárít, amikor találkozunk. Vezető típusnak ­tartom magam, az elhatározásaimat tűzön-vízen átviszem. Mielőtt belevágok valamibe, alaposan átgondolom. Időnként makacsnak tűnhetek, de ez abból ered, hogy tisztában vagyok azzal, mit szeretnék elérni. Persze ez csak akkor működhet jól, ha ezt azok is elfogadják, akikkel közösen valósítjuk meg mindennapi munkánk során a kis álmainkat. Az, hogy a Szabolcs Néptáncegyüttesnek 62 év után is van utánpótlása, kezdő és visszatérő felnőtt táncosai, azt üzeni számomra, hogy jó úton járunk. Nem mondom, hogy nincsenek problémák, de egy a célunk. Tudom, ha eljön az ideje, átadom az egyesület vezetői székét a fiataloknak.

Mivel készülnek az Országos Táncháztalálkozóra?
Nyíregyháziak vagyunk, ezért a tirpák táncok mellett döntöttünk. Igaz, hogy huszon­egyen táncoltunk a családból, de van, aki elfoglalt, van, aki külföldön tartózkodik, olyan is akad, aki már szögre akasztotta a csizmát, de így is sokan leszünk szombaton. Hatalmas büszkeséggel és szeretettel tölt el, hogy gyermekeimmel közösen állhatunk színpadra, úgy érzem, hogy ezzel felteszem a koronát a táncospályafutásom négy évtizedére.

CSA








hirdetés