Belvárosi önkormányzat: a Kossuth tér átépítésével több lesz a zöldfelület

Budapest, 2012. április 22., vasárnap (MTI) – A Kossuth tér átépítésének eredményeként a terület jelenleg negyvenöt százalékát elfoglaló autók végre teljesen kiszorulnak onnan, a zöldfelület pedig érdemben nőni fog – közölte Belváros-Lipótváros Önkormányzata vasárnap az MTI-vel.

Az önkormányzat arra reagált, hogy az MSZP több vezető politikusa faültetéssel egybekötött sajtótájékoztatón tiltakozott az ellen, hogy a főváros 78 fát vágatott ki az átépítés alatt álló Kossuth Lajos tér északi oldaláról.

Steiner Pál a szocialista párt országgyűlési képviselője azt mondta: az Országgyűlés körüli tér átépítésének “kész és nyilvános projektjét” éppen Rogán Antal akadályozta meg azzal, hogy nem engedte néhány fa kivágását. A szocialista politikus rámutatott: a mostani fakivágások után már nyilvánvaló, hogy a Fidesz csak a beruházással járó üzleti lehetőségeket akarta megszerezni és nem a fák érdekelték.

Steiner Pál továbbá cinikusnak nevezte Rogán Antalt, amiért – mint mondta – az V. kerület fideszes polgármestere előző nap “nem átállotta a kivágott fák helyén ünnepelni a Föld napját“.

Az önkormányzat utóbbi kapcsán leszögezte: sem Rogán Antal, sem más az Önkormányzat képviseletében nem ünnepelte a Föld napját a Kossuth téren.

Az V. kerületi önkormányzat “megdöbbentőnek” nevezte, hogy az az MSZP sajnálkozik a fák miatt, amelynek képviselői két évvel ezelőtt kétszer annyi fát akartak kivágni a Kossuth tér déli részén a mélygarázs építése miatt. Mint írták, akkor a kérelmező a Demszky Gábor által vezetett Fővárosi Önkormányzat volt, ahol a többségben lévő MSZP-frakció élén maga Steiner Pál állt.

“Érdekes módon két éve a Kossuth téri fákat még az MSZP, az akkori fővárosi vezetés és a zöld szervezetek is rossz állapotú, megújulásra szoruló növényzetnek nevezték” – fogalmazott az önkormányzat, megjegyezve: “vajon miért változott meg ilyen gyökeresen az álláspontjuk két év alatt?”.

A Kossuth tér rekonstrukciójáról az Országgyűlés korábban határozatban döntött, az elfogadott javaslat értelmében a teret az 1944 előtti állapotoknak megfelelően állítják helyre. Az Országgyűlés Hivatala a beruházás előkészítése során lekeríttette a tér északi részét, ahonnan március végén elszállították Károlyi Mihály szobrát, valamint kivágták az ott található fákat. Az előzetes tervek szerint ezen a területen kapna helyet a tér alá tervezett mélygarázs bejárata és az új parlamenti látogatóközpont.

 

– MTI –

 








hirdetés