Bélyegre került Jósa András

Bélyegre került Jósa András
© Fotó: Sipeki Péter
Nyíregyháza – Jósa Andrásról neveztek már el utcát és múzeumot, nevét viseli a megyei kórház, emléke előtt szobor tiszteleg, péntektől pedig bélyegen is láthatjuk az orvos-múzeumalapító jellegzetes arcképét.

A hivatalos forgalomba kerülő bélyegen, amely négy címletet tartalmazó kisív formátumban jelenik meg, a polihisztor Zahoray János festőművész által készített portréja mellett a múzeum homlokzata, az intézmény egyik legszebb kincse, a Rakamazon talált honfoglalás kori kaftánveret és a nyíregyházi huszárszobor kapott helyet és tény: remekül megférnek

egymás mellett. A Magyar Posta hazánk múzeumi gyűjteményeit bemutató alkalmi bélyegsorozatának újdonsága, amely speciális szemüveggel 3D-ben is látható, Baticz Barnabás grafikusművész tervei szerint készült a Pénzjegynyomdában, és mint az erről tartott keddi sajtótájékoztatón kiderült: kiadását közel fél éves előkészítő munka előzte meg.

sip_8496

– Nyíregyházi közintézetről még soha nem adtak ki bélyeget, ezért számunkra óriási megtiszteltetés, hogy a Jósa András Múzeum lehet az első – mondta dr. Rémiás Tibor igazgató és hozzátette: sokat gondolkodtak azon, mi szerepeljen a bélyegen, és azért döntöttek ezen elemek mellett, mert úgy gondolták, tökéletesen szimbolizálják a várost és az intézményt.

– Hogy hogyan tehető örök emlékké a múzeum fennállásának 150. éves évfordulója? Azzal, ha úgy örökítjük meg, hogy az bekerüljön gyűjteményekbe – például a filatelisták féltett kincsei közé – mondta dr. Ulrich Attila, a megyeszékhely alpolgármestere, akiről kiderült, hogy ez ügyben maga is érintett, hiszen ő is a bélyegek szerelmese. – Ez a legértékállóbb befektetés, hiszen a bélyeg, amellyel a múzeum és a város népszerűsítheti magát, olyan sokáig fennmarad, mint azok az értékek, amelyeket e falak között őriznek. A tájékoztatón megtudtuk: a Magyar Posta keresi azokat az eseményeket, illetve intézményeket, amelyeket bélyegen megjelentethet, a beérkezett javaslatokról pedig egy szakemberekből álló tanács dönt. A múzeum terveit első körben elfogadták, a hosszú munka eredményeként pedig június 29-én, pénteken 10–17 óra között meg lehet tartani az első bélyegzős napot. Egyedi bélyegző készül a nap dátumával, és amellett, hogy az érdeklődők megvásárolhatják e különlegességeket, fotó alapján akár egyedi bélyeget is készíttethetnek.








hirdetés