Benyáts: „Már ránk fért!”

Benyáts: „Már ránk fért!”
A Békéscsaba elleni 10 gólos siker, illetve a mutatott játék valóban önbizalom-növelő produkció volt.

A női kézilabda bajnokság hétközi fordulójában az a Békéscsaba látogatott a DVSC-hez, akik tavaly jutottak fel az élvonalba, ám nem lehetett a viharsarki gárdát előre leírni, hiszen az előző fordulóban, hazai környezetben legyőzték a Cornexi csapatát.

A Loki–Békéscsaba mérkőzésen aztán kiderült, nem mindegy, melyik gárda a pályaválasztó, hiszen a Debrecen fölényes, tízgólos győzelmet aratott, ráadásul helyenként olyan játékot produkálva, amire még a legkritikusabb drukkerek is csak elismerően bólintottak.

Játszott a csapat

– Az első félidőben még akadozott a játékunk, görcsösen kezdtünk, amit annak tulajdonítok, hogy eddig nem úgy teljesítettünk, ahogy azt mi, illetve a közönségünk elvárta tőlünk. Szerencsére időben túlléptünk a kapkodáson, s a folytatásban már felszabadultan tudtunk játszani – nyilatkozta a Naplónak Benyáts Beatrix, a szerdai összecsapás egyik legjobbja. – Amikor letisztult a játékunk, nagyon jól védekeztünk, ebből erőt tudtunk meríteni a támadásainkhoz, amik nagy általánossággal eredményesek voltak. A védekezésben, illetve a támadásban nyújtott produkciónk is önbizalom-növelő volt, ami reményeim szerint kihatással lesz a bajnokság további szakaszára. A mutatott játék és a magabiztos siker már ránk fért!

Élt a lehetőséggel

Benya egymaga 9 gólt hintett a békéscsabai kapuba, s ezek közül is különösen fontos volt az első félidő utolsó, illetve a második játékrész első találata.

– Nekem különösen a második félidei gólom tetszett, amit majdnem félpályáról dobtam; igaz, szerencsém is volt az esetnél, hiszen nagyon messziről lőttem, viszont tudatosan helyeztem a labdát az alsó sarokba. Ezen a mérkőzésen támadásban sok lehetőséget kaptam, s úgy érzem, tudtam élni vele, bízom a hasonló sikeres folytatásban – mondta a kiváló átlövő, aki a 9 gólja ellenére azon füstölgött egy kicsit, hogy elhibázott egy büntetőt.

B.N.








hirdetés